Orbán Viktor miniszterelnök, a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) alelnöke szombaton videókonferencia keretében részt vett a jobboldali világszervezet Panamavárosban zajló vezetőségi ülésén – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

ORBÁN Viktor
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

A kormányfő az európai politikai helyzetértékelésében elmondta, hogy a földrészt többfajta kihívás éri egyidejűleg:

  • az ukrajnai háború és a nyomában járó gazdasági válság, 
  • az illegális és egyre erőszakosabb migráció, 
  • valamint a nyugati neomarxista ideológia terjedése.

A háborúról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy Európa egységes a célok tekintetében. 

A legfontosabb az, hogy Oroszország ne jelentsen veszélyt Európa biztonságára és ehhez szükség van egy szuverén Ukrajnára.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az eszközök, különösen a szankciók kapcsán azonban eltérnek a vélemények. „Ezek a viták továbbra is velünk maradnak”.

A gazdasági kérdésekkel kapcsolatban a kormányfő jelezte: a rövidtávú célkitűzés a recesszió elkerülése. Ez Közép-Európa gazdaságainak szerinte sikerülni fog, ugyanakkor a háború és a brüsszeli szankciók miatt megemelkedett energiaárak ezt nagyon megnehezítik. Orbán Viktor felszólalását azzal zárta, hogy a válságos időszakokban cselekedni kell és enyhíteni a bajt, 

Magyarország biztosan nem hagyja magát.