Az MVM Nextnél és a Díjbeszedőnél már egyaránt 50 százalék alatt van azoknak az aránya, akik még a hagyományos módon, csekken fizetik a számláikat – derült ki a Világgazdaság érdeklődésére küldött tájékoztatásukból.

Csekk
Fotó: Frank Yvette / Délmagyarország

Az MVM Nextnél egymillió fölött van az online ügyintéző ügyfelek száma

Az elmúlt években jelentősen megugrott az online fizetési módokat választó ügyfelek száma az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-nél. Míg például a földgázszolgáltatás esetében öt évvel ezelőtt 70 százalékos volt a csekken fizetők aránya, ez 2022-re 50 százalék alá esett, és hasonló a helyzet az áramszolgáltatás területén is – közölte a társaság a VG-vel, kiemelve, hogy

a befizetett összegek több mint kétharmada készpénzmentes csatornán érkezik.

A fizetési szokásokban tehát egyértelmű változás tapasztalható, és a cég igyekszik is rendszeresen felhívni ügyfelei figyelmét az online ügyintézési és fizetési lehetőségekre. Ennek tudják be azt is, hogy az új online ügyfélszolgálatukra már több mint 1,3 millióan regisztráltak bő egy év alatt. Hangsúlyozták, hogy az online ügyfélszolgálatuk és a szintén népszerű applikációjuk ügyintézési lehetőséget biztosít a szerződéssel nem rendelkező ügyfeleknek is. A szerződött fél által megbízott családtag vagy bérlő szintén befizetheti a számlát vagy diktálhat mérőállást, noha nem az ő néven van az az áram-, illetve a gázszerződés. A rendszer értesítéseket is küld a legfontosabb ügyekről, például a csoportos beszedésről vagy a diktálási időszakról.
Egyre többen vannak azok is, akik papíron nem, csak elektronikusan kérnek számlát, az ilyen igénylések száma meghaladja a kétmilliót. Az e-számlák is bármikor megtekinthetők és letölthetők az online csatornákon.

A Díjbeszedőtől is egyre kevesebben kérnek kinyomtatott sárga csekket

Hasonlók a folyamatok a több mint 750 ezer ügyféllel rendelkező, számlázással, mérőleolvasással, díjbeszedéssel foglalkozó Díjbeszedő Holding Zrt.-nél. A társaság tapasztalatai szerint

az elmúlt években a koronavírus-járvány és a külső gazdasági tényezők hatására az ügyfelek új számlabefizetési módokat kerestek. 

Ennek eredményeként folyamatosan növekszik azoknak a száma, akik az elektronikus számlakiegyenlítést választják.
Az idei első kilenc hónapban az összes ügyfélbefizetés

  • 25 százalékát teljesítették valamely elektronikus csatornán keresztül (Díjnet online számlakezelő rendszerben: bankkártyás fizetéssel, csoportos beszedési megbízással vagy egyedi banki átutalással);
  • 37 százaléka papíralapú csekken, postai úton történt;
  • 38 százaléka pedig „félelektronikusan” zajlott (papíralapú számlabemutatás alapján, de elektronikus úton fizettek vagy a Díjbeszedő honlapján bankkártyával, vagy mobilapplikáció használatával, vagy banki átutalással).

A fizetési szokásokból tehát az a tendencia rajzolódik ki, hogy a már említett külső ráhatások – koronavírus-járvány, külső gazdasági tényezők –, valamint az ügyfél-edukáció – környezettudatosság, digitális kultúra elsajátítása, digitális készségek fejlesztése – eredményeként az e-fizetési csatornákat használó ügyfeleink száma folyamatosan nő. Az emelkedés üteme a magánfogyasztóink körében lassabb, azonban a gazdálkodó szervek esetében gyorsabbnak mondható

– közölte a társaság, hozzátéve, hogy egyre magasabb azok aránya is, akik csak e-számlát kérnek, nyomtatottat nem.

A postával azért ezután is lehet számolni

A csekkes befizetési arányának visszaesése a Magyar Posta számain is megmutatkozik. A cég éves jelentéseit átnézve kiderül, hogy 

míg 2020-ban 1925 milliárd forintot tett ki a csekkforgalom, tavaly már ennél kevesebbet, 1869 milliárdot.

A Magyar Postával kapcsolatban az elmúlt hetek hírei leginkább az miatt elrendelt ideiglenes postabezárásokról szóltak, s ez a lépés minden bizonnyal tovább fogja erősíteni a digitalizációs folyamatot, vagyis még többen választják majd az online fizetést. Persze sok esetben ez nem választás kérdése lesz, hanem egész egyszerűen kényszerű döntés amiatt, hogy nincs a közelben postai kirendeltség.
Azzal azonban nem lehet vádolni a Magyar Postát, hogy ne kínálna alternatív lehetőséget. Akinek ugyanis bár levélben érkezik a sárga csekk, de mégsem akar vagy tud elmenni vele a postára, az egy okostelefon, egy letöltött applikáció, egy bankkártya és a készpénzátutalási megbízáson szereplő QR-kód segítségével könnyedén – felár nélkül – kifizetheti otthonról a számláit. Erre egyébként a bezárt postahivatalok ajtajára kiragasztott tájékoztatásban is felhívta az ügyfelek figyelmét a társaság.
A digitális átállás felgyorsítását jól mutatja, hogy 2021-ben a mobilappokon keresztüli csekkbefizetések forgalma több mint 30 százalékkal nőtt. A tranzakciók száma közelítette a 11 millió darabot, így 2021-ben a csekkbefizetések közel 7 százaléka valósult meg alkalmazáson keresztül – derül ki a Magyar Posta tavalyi éves jelentéséből.