BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Köbli Norberttel erősít a Libri

Megújult a könyvkiadó igazgatósága és felügyelőbizottsága is, régi és új tagok is vannak.

Többek között Köbli Norbert, Balázs Béla-díjjal is kitüntetett forgatókönyvíró, érdemes művész is bekerült a Libri vállalatcsoport július 6-i és folytatólagos júliusi 14-i közgyűlésén megválasztott új igazgatóságába, amelyben azonban több régi tag is bennmaradt – derül ki a cégcsoport szerdai közleményéből.

© Cseh Gábor
Fotó: Cseh Gábor / Vas Népe

Az igazgatóság tagjává és elnökévé választották Szalai Zoltánt, az MCC főigazgatóját, aki már korábban, a tulajdonosi szerkezet változása előtt is tagja volt a szervezetnek. A vállalat korábbi többségi tulajdonosa, Balogh Ákos szintén tagja lesz az új igazgatóságnak, és továbbra is támogatni fogja a cégcsoportot iparági tapasztalatával és szakértelmével.  Ugyancsak tagja lesz a testületnek az Indamediát vezető és az Index Zrt. vezérigazgatói pozícióját is betöltő Starcz Ákos, valamint Illés Géza Márton jogász, irodavezető ügyvéd is.

A közgyűlésen mindemellett megválasztották a vállalatcsoport felügyelőbizottságát is, ennek tagja lett Kerezsi Miklós (elnök), Bauer Bence László és Muray Gábor Zoltán. A közlemény mindemellett hangsúlyozza, hogy 

a szakmai irányítás továbbra is a könyvpiacon évtizedes tapasztalatokkal rendelkező menedzsment kezében marad.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.