A mentők vonulási száma meghaladja az egymilliót évente. Nem túl sok ez egy 9,7 milliós országban?
Az évi 1,25 millió esetből nem mindegyik igényel azonnali, életmentő beavatkozást, ráadásul amikor elindul a mentőautó egy címre, sosem tudjuk előre, hogy mi vár rá a helyszínen. A közterületi újraélesztések száma például több mint hatezer minden évben – nem mindegy tehát, hogy mikor ér oda a segítség. A gépkocsivezetőink előtt továbbra is tisztelettel adózom, hiszen egyszerre két elvárás érvényesül velük szemben: érjenek oda a lehető leggyorsabban, és közben ne okozzanak további balesetet. Ez nem mindig egyszerű, főleg nem egy kereszteződésben. Évről évre egyre többször riasztanak minket, a feladatszámunk folyamatosan növekszik, még ha csak néhány százalékkal is. Tényleg megérne egy tanulmányt, hogy miként lehetséges az, hogy egy kevesebb mint tízmilliós ország lakosságának kilencedét-tizedét minden évben meg kell menteni.
Fotó: Molnár Péter / Hajdú-Bihari Napló
Ön szerint miért?
A válasz több tényező együttállásában, például a népegészségügyi problémákban is keresendő: itthon magas a krónikus betegségben szenvedők aránya, akiknél ráadásul gyakran szövődmények is fellépnek. Tulajdonképpen ők a mi tipikus pácienseink, a szív- és érrendszeri, légzőszervi, anyagcsere, valamint daganatos betegségben szenvedők, az ő állapotukban sajnos sokszor történik valamilyen negatív változás. Ezen kívül persze vannak a klasszikus mentőfeladatnak számító közúti balesetek is, melyekben évente 15 ezren sérülnek meg. Az 1,25 milliós esetszámhoz viszonyítva azonban jól látszik, hogy nem ez a fő profilunk.
A másik ok a demográfiai helyzet: amelyik társadalomban magas az idősek aránya, ott többször van szükség mentőre. Harmadrészt pedig a szociológiai körülményekre és az egészségkultúrára is visszavezethető a magas feladatszám.
A felmérések azt mutatják, hogy – és itt nem kizárólag magyar jelenségről van szó – az emberek nagy része sajnos nem ismeri a teste működését, sokan például előbb észreveszik, ha valami gond van a kocsijukkal, mint saját magukkal.
A két végletet egyaránt megtapasztaljuk nap mint nap: előfordul, hogy 37,2-es hőemelkedés miatt ordítva követelik tőlünk a mentőhelikoptert, míg másszor stroke vagy infarktus esetén sem tartják szükségesnek mentőt hívni. A várakozás ilyenkor életveszélyes, mert az illető kicsúszhat abból az időablakból, amikor még lehetne rajta segíteni.
Kérdés az is, hogy indokolt esetben tudják-e, hogyan kell segítséget hívni. Szerencsére a 112-es hívószám mellett az ÉletMentő App is egyre elterjedtebb, ez a mi munkánkat is megkönnyíti. És végül következik az elsősegélynyújtás, újraélesztés témája, melyekben azért sokat fejlődtünk. Az elmúlt időszakban meg tudtuk duplázni a sikeres újraélesztések számát, ez a társadalom bevonásának, a kommunikáció új módszereinek és a Szív City applikációnak is köszönhető, melynek immár több mint 50 ezer használója van.
Régiós viszonylatban egyébként mennyire sok ez a milliót meghaladó esetszám?
Nem igazán lehet egy az egyben összehasonlítani az egyes országok mentőszolgálatainak teljesítményét. Van olyan környékbeli ország ugyanis, ahol 27 különböző mentőszervezet próbál összehangoltan dolgozni, miközben olyan állami, egységes rendszer, mint amilyen nálunk van, máshol nem létezik. Inkább a fejlődést tudjuk mérni, hogy hol tartunk, milyen innovációkat vezettünk be.
Rengeteg egészségügyi kampány fut jelenleg is, de nem kellene inkább a megelőzésre helyezni a hangsúlyt?
Már középtávon is, de hosszú távon aztán egyértelműen a prevenció, sőt, inkább az egészségmegőrzés a leghatékonyabb. Utóbbi ráadásul nemcsak az egyénnek, de a társadalomnak is kifizetődőbb. Nem vagyok politikus, de azt én is látom, hogy nagyon komoly erőfeszítések irányulnak az egészségmegőrzés támogatására a kormány részéről. Elég, ha csak az alapellátás szemléletváltásának ösztönzését nézzük.
Szerencsére Magyarországra is elértek a globális trendek, melyek előbb-utóbb a statisztikai adatokban is megjelennek majd.
Ilyen az egészséges étkezés, amely divattá vált, de említhetném a dohányzást is, amely viszont ciki lett. A sport szintén trendi, ezen belül is a tömegsport-rendezvények népszerűek, az én generációmnak ez mindenképpen újdonság. Egyre többen foglalkoznak a magyarok a mentális egészségükkel is. Értékelem ezeket a pozitív változásokat, hiszek benne, hogy jó irányba haladunk.
Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a legtöbb egyszázalékos szja-felajánlást az Országos Mentőszolgálat Alapítvány kapta. Erre amolyan elismerésként tekint?
A mai világban sokkal transzparensebben, egyúttal könnyebben látjuk, érzékeljük a körülöttünk történő borzalmakat, nehézségeket, tragédiákat. Gazdag a kínálat: a Facebooktól kezdve a különböző hírportálokon át a híradóig egymással versenyezve közlik a rossz híreket. Hatalmas portfólióból válogathat az, akiben van segítő szándék, adakozási kedv. Nehéz priorizálni, hiszen minden cél fontos. A mentőknek felajánlott adóforintok révén azokat az eszközöket tudjuk beszerezni, amelyek a technikai fejlődés révén ugyan már elérhetők, de még nem részei a kötelező mentő alapfelszerelésnek. Ilyen például a mellkasra csatolható „újraélesztőgép” is.
A koronavírus-járvány kitörését követően egy ország megismerte Győrfi Pált. Hogyan változtatta meg a pandémia az életét, és az ismertségéből profitáltak-e a mentősök?
A járvány kezdetekor azt gondoltam, hogy már ismer az ország, hiszen addigra 16-17 éve voltam mentőszóvivő, rendszeresen szerepeltem a tévében. A Covid-videóknál tapasztaltam meg, hogy létezik az ismertségnek egy extrém változata is: még a YouTube-on mesét néző kisgyereknek is meg kellett előbb néznie Győrfi Pált.
Tartottam attól, hogy mivel folyamatosan a veszélyekről, az otthonmaradás és az oltás fontosságáról beszéltem, sokan félni fognak majd tőlem, de szerencsére nem így történt.
Az emberek a járvány lecsengése után is pozitívan viszonyulnak hozzám. Főleg a gyerekek, akiknél amolyan mesefigura lettem. Sokat köszönhetek a mémeknek is, melyeknek kifejezetten örültem, a nehéz időszakokban ugyanis gyógyít a nevetés.
Az Országos Mentőszolgálat bajtársainak eközben teljesen új kihívásokkal kellett megismerkedniük: a több millió mintavételezés megszervezése és végrehajtása óriási feladat volt. Sokáig koncentráltan kaptuk a Covid-betegeket, azok közül is a legsúlyosabb eseteket. A lakosság az elején ünnepelt minket, tapsoltak, énekeltek, ám ezekkel a mentősök egy része nem tudott mit kezdeni, úgy gondolták, ez túlzás, hiszen ők csak a munkájukat végzik. Ugyanakkor mégis fontos a pozitív visszacsatolás, hiszen a mentős bajtársaim nem a meggazdagodás reményében dolgoznak, hanem mert a hivatásuk az embereken segíteni. Egy egyszerű „köszönöm” nekünk bőven elegendő.
