BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Virág Barnabás: akár hat százalék alá is csökkenhet az infláció decemberben

Olyan széleskörű a dezinfláció, hogy akár hat százalék alá is kerülhet az infláció decemberben – erről beszélt Virág Barnabás, az Magyar Nemzeti Bank alelnöke, miután a monetáris tanács az idei utolsó kamatdöntő ülésén 75 bázisponttal 10,75 százalékra mérsékelte az alapkamatot. Hangsúlyozta: a tanács értékelése szerint Magyarország a dezinfláció terén nagyon komoly sikereket ért el 2023-ban, a magyar gazdaság fundamentumai több területen is határozottan javultak, de a kockázati környezet miatt még mindig is indokolt az óvatosság. Az európai recessziós félelmek alól a magyar gazdaság sem tud kibújni, így jövőre kisebb lehet a növekedés, mint amire előzetesen számított a jegybank.

A magyar gazdaság fundamentumai több területen is határozottan javultak – kezdte a háttérbeszélgetést Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke. Hozzátette, az infláció novemberben jelentősen csökkent és széles körű dezinfláció, decemberben akár hat százalék alá is kerülhet éves alapon.

20210907_0006_MOR
Fotó: Móricz Sabján Simon  / Világgazdaság Archive

Méréseik szerint a gazdaság fokozatos élénkülésége a negyedik negyedévben is folytatódott, viszont jövőre lefelé módosítják az előrejelzésüket, amit 2025-ben ezért feljebb húzzák.

Az ország kockázati megítélésének javulása lehetővé tette az alapkamat csökkentési ciklus folytatását

– mondta Virág, hozzátéve, hogy a 100 és 75 bázispontos csökkenést tárgyalta a tanács, azonban ez utóbbi mellett tette le a voksát. Hangsúlyozta, a változatlanul pozitív reálkamat segíti a dezinfláció folytatását. Ahogy azonban közelíti a toleranciasávot az infláció, úgy mérséklődhet a reálkamat. 

Az FX-swap piaci feszültségek miatt e hét csütörtökön egy éven átnyúló tendert iktat be a tenderek közé az MNB. A globális dezinflációt övező kockázatok továbbra is óvatosságot indokol Virág szerint. Ezért továbbra is adatvezérelten döntenek az alapkamat csökkentéséről.

A monetáris tanács értékelése szerint Magyarország a dezinfláció terén nagyon komoly sikereket ért el

– emelte ki, hozzátéve, hogy ezt folytatni kell 2024-ben, amihez fegyelmezett monetáris politikára van szükség.

Jelentősen csökkennek a fejlett piaci hozamok

A fejlett országok inflációja közelíti a toleranciasávot, miközben Kínában az árak csökkenését regisztrálják. A fejlett piaci hozamok is jelentősen csökkentek az elmúlt időszakban. Az amerikai hosszú hozamok 4 százalék alá, a német hozamok 2 százalék alá. A nyersanyagpiacon azt látják, hogy ugyan sok feszültség van, de tovább mérséklődtek az olajárak, ami segíti az energiaimportőr gazdaságok kilábalását.

Lényegi kockázati faktorok vannak a kockázati környezetben – mutatott rá Virág, aki szerint megjelentek a recessziós félelmek, főleg Európa esetében.

Általános, széleskörű dezinfláció

Elmondta Virág, hogy egyre inkább húzódik vissza az infláció és nyer teret az alacsony inflációs közeg és térünk oda vissza, ahonnan a magyar gazdaság 2020-ban elindult. 

A fogyasztói kosár 45 százalékában az ár is csökkent az elmúlt hónapokban. A decemberi infláció 6 százalék körül lesz, majd jövőre 4 és 5 százalék között.

A régiós viszonylatról elmondta, hogy hamarosan lekerülhet a jelző róla, hogy Európa legmagasabb értéke, jövő év elején már a régiós átlaghoz fog illeszkedni. Gazdaságtörténeti kontextusban értékelve jelezte, hogy a magyar árdinamika a korábban sikeres dezinflációs pályát leíró országokkal mutat hasonlóságot.

Jövőre 5 százalékkal nőhetnek a reálbérek

Hat forgatókönyvet tárgyalt a monetáris tanács, ebből hármat emelt ki. Ebből az egyik egy lassuló globális konjunktúra, azt látják, hogy az Európában erősödtek a félelmek, amiből a magyar gazdaság sem tudja kivonni magát. A másik a fogyasztás, azt várják, hogy jövőre 5 százalékkal nőhetnek a reálbérek, a kérdés azonban, hogy a fogyasztás helyreállása ezt milyen gyorsan követi le, itt az óvatossági motívumot emelte ki a tanács. A harmadik forgatókönyv pedig a globális kockázati tényezőket vette számba.

Magyarország visszatért a növekedési pályára

Virág szerint a harmadik negyedévben visszatért a növekedési pályára a magyar gazdaság, ami folytatódni fog az év végén is. Ugyanakkor a reálbérek növekedéséről elmondta, kell idő, hogy a korábbi veszteséget ledolgozzuk, ezért a pénzügyi tartalékok helyreállítása marad a legfőbb motiváció. Ezért látják azt, hogy a pénzügyi megtakarítási ráta 10 százalék fölé emelkedett. Azt gondolják, hogy ennek az az oka, hogy mindenki próbálja a megtakarításait helyreállítani, tehát csak ezt követően lendülhet be a fogyasztás.

A kulcsszó a bizalom helyreállítása

– hangsúlyozta az MNB alelnöke. A beruházásokra rátérve azt mondta az élénkülés gátját a kereslet hiánya jelenti, nem a pénzügyi korlátok, ami 3-4. tényező, tehát van mozgástere a vállalati szektornak, hogy ezt a fordulatot meglépje. 

Több mint a GDP 30 százalékát teszi ki a vállalatok likvid eszközök állománya, ami régiós szinten is kimagasló.

A gazdasági növekedésről ezért azt látják, hogy 2024-ben egy kiegyensúlyozott szerkezetű élénkülés várható, mind a belső és mind a külső kereslet helyreállhat. Az exportoldalon 2024-ben kiemelten fontossá válik az új kapacitások termőre fordulása.

Rendkívül gyors helyreállás a külső egyensúlyban

A külső egyensúlyi pozíciónk gyors és jelentős helyreállása történik, a folyó fizetési mérleg a tavasz óta folyamatosan többletes, ennek köszönhetően már idén is pluszban lehet, ami rendkívül gyors javulás a tavalyi 8 százalékos deficit után. Virág hangsúlyozta, hogy a külső környezet javult, a tartós fennmaradása pedig növeli a monetáris politika mozgásterét. A fő paraméterek ugyanazok: mint az infláció csökkentése, a pénzpiaci stabilitás megőrzése. Épp ezért továbbra is adatvezérelten hozza a tanács döntéseit, az előzetes kommunikációt is fontosnak tartják.

Mikor lehet egy számjegyű az alapkamat, gyorsít-e a tempón a jegybank?

Az MNB alelnöke újságírói kérdésre elmondta, hogy az a céljuk, hogy jövő év tavaszán beinduljon a piaci alapú hitelezés Magyarországon. Az egy számjegyű alapkamat az előzetes kommunikációnak megfelelően érhető el. Arra a kérdésre, hogy gyorsít-e a kamatcsökkentések tempóján a jegybank, azt mondta, hogy a mai ülésen egyhangúlag döntött a tanács a 75 bázispontról és várhatóan a jövőben is így marad. 

A reálkamatról elmondta, a világ nagy részén jelen van, Magyarországon szeptember óta pozitív a reálkamat. Ugyanakkor jelezte, hogy a jövőben csökkenni fog ennek mértéke, ami két tényezőtől függ, a magyar gazdaság kockázati megítélésétől és a nemzetközi környezettől.

Mennyire ütközik a kormány növekedés ösztönző politikája a jegybank politikájával?

Arra a kérdésre, hogy mennyire ütközik a kormány növekedés ösztönző politikája a jegybank politikájával, azt mondta, minél hatékonyabb a monetáris transzmisszió, annál gyorsabban lehet helyreállítani a bizalmat és annál hamarabb lehetünk túl ezen az időszakon.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.