Magyar gazdaság

Egyre szívesebben ingáznak a magyarok

A hazai munkavállalók kétharmada ugyanazon a településen dolgozik, mint ahol él, de azok között, akik hosszabb távot kénytelenek megtenni, nőtt az autóhasználók száma. Az ingázás körülményei javultak a hat évvel ezelőttihez képest.

A magyar álláskeresők számára elsődleges kérdést, hogy hogyan tud eljutni a potenciális munkahelyére, sőt, a többség kifejezetten ez alapján keres állást – írja elemzésében a profession.hu. A lakóhelyhez közel eső munkahelyek nagy előnye, hogy az ingázás elkerülésével számottevő idő takarítható meg. A profession.hu – megismételve tavalyi kutatását – reprezentatív mintán mérte fel a hazai munkaerőpiacon aktív munkavállalók ingázási szokásait és megoldási lehetőségeit.

Máv_13, ingázás
Az ingázás fontos eszköze a vonat / Fotó: Bohanek Miklós

Az országos átlag azt mutatja, hogy a magyar munkavállalók többségének nem kell ingáznia, kétharmaduk ugyanis a lakóhelyével azonos településen talált magának állást. A fizikai munkát végzők körében magasabb az ingázók aránya (47 százalék), e tekintetben a leginkább érintett két szektor a gyártás, termelés és a vendéglátás, hotel, idegenforgalom: a gyártásszektorban dolgozók 59 százaléka, a vendéglátásban pedig minden második ember utazik sokat lakó- és munkahelye között.

A kisebb településeken élők életében teljesen elterjedt a rendszeres utazás a távolabb lévő munkahelyek miatt, azonban az ingázók egyharmadát azok teszik ki, akik saját városukból járnak át dolgozni egy másik városba. Budapestre 27 százalékuk utazik rendszeresen az állása miatt vidékről, a főváros lakóinak pedig mindössze 2 százaléka dolgozik más településen.

A kutatás szerint tízből hat munkavállal pályafutása során volt már olyan álláslehetőség, amit mindössze azért nem pályázott meg, mert túl sok utazást igényelt volna a munkahelyre való eljutás. 

A jelenlegi legfiatalabb munkavállalói csoport, a 18–29 évesek körében ez az elutasítási arány még jelentősebb, a pályakezdők közül ugyanis tízből nyolcan ignoráltak már kifejezetten a távolság miatt álláshirdetést.

Minden második munkavállaló átlagosan napi fél órán belül megteszi a munkába, majd onnan hazavezető utat, míg 27 százalékuknak ennél hosszabbra nyúlik és inkább fél és egy óra közötti időt tölt munkába járással és 18 százalékuknak ez akár két órát vagy annál is több időt jelent naponta.

Tízből négy munkavállaló tömegközlekedéssel jár be dolgozni és ugyanennyien vannak azok, akik saját autóval, míg 5 százalék céges autóval vagy céges busszal. 

Biciklivel az emberek 17 százaléka közlekedik e célból, 7 százalékuk pedig kizárólag gyalog jár munkába.

Az autóval közlekedők tábora 8 százalékkal nőtt 2018 óta, 58 százalékuk egyedül utazik ilyenkor, 25 százalékuk családtaggal szokta megosztani az autót, 15 százalékuk pedig kollégával. „Jelentősen több munkavállaló elégedett jelenleg a munkába járáshoz használt közlekedési eszközével, mint hat évvel ezelőtt. A 2018-as felmérésük alapján az elégedett munkavállalók aránya mindössze 62 százalékot ért el, ami mostanra 88 százalékra javult, nyilván annak is köszönhetően, hogy munkavállalók 23 százaléka benzin-, 21 százaléka pedig bérlettámogatást kap a cégétől. Érdekes, hogy további 19 százalékuk saját döntéséből nem él ezzel a lehetőséggel, annak ellenére, hogy igényelhetett volna hozzájárulást. Dencső Blanka, profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője azt is elmondta, hogy a válaszadók 5 százaléka egyáltalán nem jár be dolgozni, mivel home office-ban látja el a feladatát, így ők teljes mértékben mentesülnek az ingázás alól.

Alapvető elvárás az otthoni munka a magyarok többségének

A koronavírus-járvány után nem sokan kívánkoznak vissza az irodákba.

 

 

munkahely vonat ingázás
Kapcsolódó cikkek