Idén lesz a harmadik egymást követő év, amikor a nyári turisztikai szezon kezdetén a 400 forintot alulról ostromolja az euró árfolyama, ez pedig annak a több százezer magyarnak, aki külföldön tervezi a nyaralását, a pénzügyi döntését érdemben befolyásolja. Ugyan a bűvös 400-as a szinttől tavaly ilyenkor ideiglenesen eltávolodott, ismét megközelítette, bár az igaz, az elmúlt hetekben újra erősödni tudott, és cikkünk írásakor 389-es kurzusnál járt a jegyzés. De hogy érdemes már a nyaralás előtt egy-két hónappal megrohanni a valutaváltókat, lesz-e esetleg még erősebb a forint árfolyama, erről kérdeztük a szakértőt.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint biztosan semmit nem lehet mondani, de az elmúlt időszak forintmozgásai alapján a 390-hez közeli árfolyam tűnik a sáv szélének. Ezért ahhoz, hogy a forint innen erősödni tudjon, nagyon pozitív momentumnak kell bekövetkeznie. Viszont gyengülni sokkal könnyebben lehet képes.
Ha valaki biztosra szeretne menni, annak érdemes lehet most, ha nem is a teljes nyaralás összegét, de egy jelentősebb részét átváltania. Mivel ha innen erősödik a forint, akkor már túl sokat nem tudunk bukni
– magyarázta a közgazdász, aki szerint ez csak pár forintot veszteséget jelenthet, gyengülni viszont simán tud 10 forintot is a hazai fizetőeszköz, tehát a kockázat is értelemszerűen nagyobb. „Sőt, ez nem szentírás, de azzal számolunk, hogy június végére megint 395-400 forint lehet az euró árfolyama, ennek pedig oka, hogy a következő hónapokban negatív hitelminősítői döntések várnak a magyar gazdaságra” – folytatta az elemző, aki szerint benne van a pakliban, hogy a Moody’s egy kilátásrontást hajt végre, a Fitch pedig akár még egy fokozattal visszavághatja a magyar adósságbesorolást.
De ott lesznek még a júniusi EP-, illetve helyi önkormányzati választások is, ezek pedig mind-mind olyan események, amiket a befektetők szeretnek inkább a partvonalon kívülről nézni.
Ehhez jön hozzá, hogy most inkább a forint melletti befektetések vannak, akik, ha zárják a pozícióikat, akkor az automatikusan forinteladást és gyengülést jelenthet. Bár azt is megjegyezte, hogy nem zárható ki, hogy a júniusi események után júliusban és augusztusban a nyári uborkaszezonban, „ha túl leszünk az első leminősítési sokkon”, még vissza is erősödhet az árfolyam.
Az ING Bank vezető elemzője arra is felhívta a figyelmet, hogy a nyáron gyakorlatilag trendszerűen esik a forint árfolyama. Megnézték az elmúlt 15 év forintárfolyam-mozgását, amiből az derült ki, hogy
a három nyári hónapból mindig van egy olyan hónap, amikor drasztikusan gyengül a hazai fizetőeszköz.
Szerinte ez azzal hozható összefüggésbe, hogy a befektetők is ilyenkor elmennek szabadságra, ezért lezárják a pozícióikat és nem hagynak nyitott pozíciót, mert bármi történhet, főleg most, amikor nagyon sok kockázat van a világban. Gyakorlatilag elindul egy eladási hullám, azaz kitisztul kvázi a piac és ez gyengíti a forintot. „Ez simán benne van most is a pakliban, hogy valamelyik nyári hónapban látunk egy nagyobb gyengülést. Azt gondoljuk, hogy ez most júliusra fog esni” – mondta Virovácz, hozzátéve, hogy ilyenkor sekélyebbek a piacok és egy-egy nagyobb volumenű mozgás komolyabban meg tudja mozgatni a forint árfolyamát. De ez pusztán erről szól, semmi strukturális oka nincsen.
Nem érdemes stresszelni azon, hogy a lehető legkedvezőbb pillanatban, a legjobb árfolyamon váltsunk a nyaralásra. Ha például az idei utazásra egy nagyobb család 800 ezer forintot szánna, 395 forintos euróárfolyamnál 2025 eurót kapna, 390-nél 2051 eurót.
Ez a 26 euró nagyjából 2-3 pizza ára, ami eltörpül az árfolyam folyamatos vizslatásakor ránk rakódó mentális teherhez képest.
„Azoknak, akik külföldi nyaralásra készülnek, de nem követik napi szinten az árfolyamváltozásokat, jó stratégia lehet már a vakációt megelőző hónapokban rendszeresen, kisebb részletekben váltani eurót vagy más, az adott országban használt devizát. Ezáltal nemcsak az utolsó pillanatos kapkodástól kíméljük meg magukat, de összességében elkerüljük azt, hogy a legdrágábban váltsunk, hiszen így egy átlag árfolyamot kapunk” – hívta fel a figyelmet Végh Nóra, a Grantis szakértője.
Azt is jelezte, hogy érdemes viszont időt szánni arra, hogy összehasonlítsuk a váltók ajánlatait. Ma már nem csak a fintech cégek kínálnak nagyon kedvező árazást. Idén több hazai bank is ajánl középárfolyamon való váltási lehetőséget, versenyezve a fintechekkel.
A valutaváltást ajánlott még itthon intézni, és kerülni a repülőtéri, illetve külföldi pénzváltókat és bankautomatákat, amelyeknél jelentős pluszköltségeket számolhatnak fel. Ha mindenképp szükségünk van pénzfelvételre, akkor célszerű kint is a saját bankunkat felkeresni, amennyiben az rendelkezik leánybankkal. A lehetőségekről javasolt előzetesen is tájékozódni – jelezte a független alkusz szakértője.
Bár egy idegen országban mindig jó, ha van nálunk egy kis készpénz vésztartaléknak, de a legtöbb, magyarok által kedvelt külföldi célországban probléma nélkül tudunk bankkártyával fizetni, ami egyébként még biztonságosabb is. Ne érjen viszont minket meglepetésként, hogy a bank nem a vásárlás után látott árfolyamon számol, hanem a tranzakció néhány nappal későbbi könyvelésekor érvényes árfolyamot fogja használni és ezt az összeget vonja le az egyenlegünkből – figyelmeztetett Végh Nóra, a Grantis szakértője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.