A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitele 10,3 milliárd euró bevételt hozott, míg behozatalának értéke 7,2 milliárd eurót tett ki 2024 első három negyedévében – közölte az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). Az agrár-külkereskedelem aktívuma 3,1 milliárd euró volt, 637 millió euróval több, mint 2023 első három negyedévében.
Az agrárexport jó teljesítményét mutatja, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportértéke 4,2 százalékkal nőtt, importértéke pedig 3 százalékkal mérséklődött 2024 első kilenc hónapjában. Az egyenleg így 25,7 százalékkal javult a 2023 első három negyedévi értékhez képest. Eközben nemzetgazdasági export 4,3 százalékkal, az import pedig 7 százalékkal csökkent.
A piaci árak csökkenését jelzi, hogy az értékhez képest mennyiségben nagyobb volt a növekedés az élelmiszer-gazdasági exportban, illetve a csökkenés az importban: a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek exportvolumene ugyanis 29,6 százalékkal bővült, míg az import mennyisége 18,7 százalékkal visszaesett.
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek 24 árucsoportja közül 14 exportértéke emelkedett, tízé pedig csökkent 2024 első három negyedévében a bázisidőszakhoz viszonyítva. A legnagyobb mértékben az állati és növényi zsír és olaj árucsoportot kivitelének értéke csökkent, itt a bevétel 136,9 millió euróval lett kevesebb mint egy évvel korábban, főként a napraforgómag-olaj exportértékének 91 millió eurós esése miatt.
Exportérték-növekedésben pedig a gabonafélék jártak az élen, itt 162,4 millió euró volt a növekmény.
Importoldalon a dohánytermékek, valamint a kakaókészítmények értéke nőtt legnagyobb mértékben, 90,2, illetve 63,1 millió euróval. Ennek ellenpontja a gabonafélék importértékének csökkenése, amely meghaladta a 238,2 millió eurót, elsősorban a kukorica 211,3 millió eurós visszaesése miatt.
Továbbra is jellemző, hogy Magyarország agrár-külkereskedelme koncentrált és erősen Európa-központú: az exportforgalom
Az Európai Unió belső piaca a meghatározó, az agrár-külkereskedelmi exportból 83,5 százalékkal, az importértékből 92,4 százalékkal részesedett 2024 első kilenc hónapjában. Az EU-tagországokba exportált termékek értéke 3,6 százalékkal, az import értéke 2,9 százalékkal emelkedett, az egyenleg 1960 millió eurós értéke 6,3 százalékkal több, mint a bázisidőszakban volt.
Fontos jellemző, amire Nagy István agrárminiszter a Világgazdaságnak adott évértékelő interjújában hívta fel a figyelmet, hogy az agrárexporton belül 74 százalékra nőtt a feldolgozott termékek aránya, ezen belül a másodlagosan feldolgozott termékek aránya 31-ről 42 százalékra növekedett, vagyis magasabb hozzáadott értékű termékeket vittünk ki.
Nagy István: a természeti csapások után is bizakodóak a gazdák és beruháznának
A gazdák bíznak a jövőben, amit az is jelez, hogy hatalmas a túligénylés a beruházási pályázatoknál – mondta a Világgazdaságnak adott évértékelő interjújában az agrárminiszter. Nagy István szerint az igények minél nagyobb mértékű kielégítésére a teljes támogatási ciklusra szánt beruházási forrást most kell felhasználni, közben pedig a kukorica minőség-ellenőrzési eljárásának felülvizsgálatát is elvégzik, hogy a magára találó gabonapiacon a jövőre nézve elejét vegyék az ideihez hasonló árletörési próbálkozásoknak.
A jelentősebb árucsoportok közül az élőállatok külkereskedelmi forgalma 2 százalékkal csökkent 2024 első három negyedévében. Az exportbevétel 6,1 százalékkal visszaesett, míg az importérték 3,5 százalékkal emelkedett, az egyenleg pedig 35 millióval a tavalyi első kilenchavi alatt maradva 120,1 millió euró volt. Az élősertés exportja mennyiségben 15 százalékkal nőtt, importja pedig 2,8 százalékkal csökkent, miközben az exportátlagár 3 százalékkal mérséklődött, az importátlagár pedig 1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.
A húsfélék árucsoport exportértéke 5,1 százalékkal, importértéke 2,1 százalékkal kevesebb volt, mint 2023 első három negyedévében. Az aktívum 317,1 millió eurós értéke 10,1 százalékkal romlott az egy évvel korábbihoz képest. Az árucsoport forgalmának mintegy 91 százalékát adó marha-, sertés- és baromfihús termékkörök importértéke a baromfihús, exportértéke a marha- és baromfihús esetén csökkent 13–20 százalékos mértékben. A sertéshús-export 123,7 ezer tonna volt, ami 14,6 százalékos növekedés, míg az importált mennyiség 113,1 ezer tonna volt – ez 7,8 százalékos bővülés. A sertéshús külkereskedelmének egyenlege 33,5 millió euró aktívumot mutatott 2024 első három negyedévében.
A baromfihús részaránya a húsfélék exportárbevételéből 48 százalék, a teljes agrárexport árbevételéből 4,2 százalék volt, így az ötödik legnagyobb árbevételt biztosító termék az állati takarmány, a búza, a kukorica és a napraforgómag után.
A kivitt baromfihús mennyisége 162,7 ezer tonna volt, ami 2,8 százalékkal több mint egy évvel korábban, viszont a 435,8 millió eurós exportérték már 12,9 százalékos visszaesést jelent. Így a baromfihús-külkereskedelem 304,5 millió eurós aktívuma 31,8 millió euróval volt kevesebb az egy évvel korábbinál.
A gabonafélék exportértéke 13,3 százalékkal emelkedett, kivitt árumennyiség pedig másfélszeresére nőtt az előző évihez képest. A gabonaimport volumene ötödére, értéke kevesebb, mint felére esett 2024 első kilenc hónapjában. A gabonafélék külkereskedelmének aktívuma több mint 50 százalékkal, 1192 millió euróra bővült az egy évvel korábbi 791,4 millió euróról. A gabonafélék exportértéke és egyenlege volt a legmagasabb a 24 élelmiszeripari termékcsoport közül, árbevételének aránya a teljes agrárexportból 13,4 százalékot, míg egy évvel korábban 12,3 százalékot tett ki.
A vizsgált időszakban összesen mintegy 5,8 millió tonna gabona értékesült a külpiacokon, amelyből
A kukorica exportvolumene kétszeresére emelkedett, a búza kivitt mennyisége 50 százalékkal nőtt 2024 első három negyedévében. A kukorica exportátlagára 40 százalékkal, a búzáé 22 százalékkal csökkent 2024 első három negyedévében a bázisidőszakhoz mérten.
Az olajos magvak kivitele 8,4 százalékkal 504,1 millió euróra nőtt, behozatala 26,2 százalékkal 316,9 millió euróra esett vissza 2024 első három negyedévében. Ennek eredményeként az árucsoport aktívuma több mint ötszörösére, 187,2 millió euróra bővült.
A repce exportmennyisége 40,3 százalékkal, értéke 17,4 százalékkal emelkedett, míg
a kiszállított 267,3 ezer tonna napraforgó 85,5 százalékkal több, mint 2023 azonos időszakában.
Az árcsökkenés következtében azonban a napraforgó exportárbevétele ettől jóval elmaradó mértékben, 20,2 százalékkal 155,4 ezer euróra nőtt.
Az élelmiszeripari melléktermékek, elkészített állati takarmányok árucsoport érte el a második legnagyobb exportértéket és külkereskedelmi aktívumot a 24 élelmiszeripari árucsoport közül. Az árucsoport külkereskedelmi mérlege 552,9 millió euró volt, 13,4 millió euróval romlott a bázisidőszakhoz képest, exportja 0,9 százalékkal (11,3 millió euróval), importja pedig 3,8 százalékkal (24,8 millió euróval) nőtt.
Az árucsoporton belül az elkészített állati takarmány a legnagyobb kiviteli értékkel rendelkező termékcsoport volt a maga 930,4 millió eurós exportjával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.