BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A rendszerváltozás óta nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma

Az álláskeresők száma nemcsak éves alapon, hanem a megelőző hónaphoz viszonyítva is több mint 4 ezer fővel mérséklődött.

Tavaly decemberben 220,8 ezren szerepeltek az álláskereső regiszterben, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 4 ezer fős csökkenés – derült ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataiból. 

HM_20070906_05
Az államtitkár közölte, hogy továbbra is magas a hazai foglalkoztatottság / Fotó: Hegedűs Márta / MTI

Az álláskeresők száma nemcsak éves alapon, hanem a megelőző hónaphoz viszonyítva is több mint 4 ezer fővel mérséklődött. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár kiemelte: a magyar munkaerőpiac javulását erősíti a 15–64 éves korosztály gazdasági aktivitásának élénkülése, illetve a nyugdíjas korúak körében megfigyelhető munkavállalási kedv fokozódása.

Az Ifjúsági Garancia Plusz Program a 30 év alatti fiatalokat segíti, míg egy másik, szintén uniós finanszírozású projekt a 30 év feletti álláskeresőknek nyújt támogatást. Mindkét kezdeményezés célja, hogy bértámogatással, lakhatási és utazási térítésekkel segítse a munkába állást. A programok segítségével már mintegy 27 ezer álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie a munkaerőpiacon. 

A politikus közölte, hogy 

a 21 intézkedésből álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretében hároméves bérmegállapodás jött létre, amelynek értelmében a minimálbér 2027-re 40 százalékkal fog emelkedni: idén 9 százalékkal, 290 800 forintra, 2026-ban 13 százalékkal 328 600 forintra, 2027-re pedig 14 százalékkal 374 600 forintra. 

A kormány a bérmegállapodás biztosítása érdekében segíti azokat a munkáltatókat, akik minimálbérrel foglalkoztatnak munkavállalókat. Nekik csúsztatva kell majd fizetniük a megnövekedett szociális hozzájárulási adót, tehát 2025-ben a 2024-es, 2026-ban a 2025-ös, míg 2027-ben a 2026-os értéknek megfelelően kell befizetniük.  

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.