BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy Márton elárulta, hogy a kormány akcióterve mennyi pénzt juttat a gazdaságba

A miniszter szerint fordulóponthoz érkezett a gazdaság, az év végére már növekedést vár a kormány. Nagy Márton szerint a kormány új akcióterve több ezer milliárd forintot mozgathat meg jövőre. A gazdaság elérte a teljes foglalkoztatottságot, most a reálbérek növelése a cél. A kormány továbbra úgy számol, hogy 2028-ra ezer eurós minimálbérr és egymillió forintos átlagkereset lesz Magyarországon.

A kormány 21 pontos gazdaságpolitika akcióterve mintegy 4 ezer milliárd forintot mozgat meg a gazdaságban jövőre, ebből több mint 2600 milliárd jut a családoknak, 1400 milliárd pedig a vállalkozásoknak  – közölte Nagy Márton a Századvég vidékkonferenciáján hétfőn, Budapesten.

NAGY Márton
Nagy Márton szerint a kormány új akcióterve több ezer milliárd forintot mozgathat meg jövőre / Fotó: Mónus Márton

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy fordulóponthoz érkezett a gazdaság: a szeptemberi mélypont után az utolsó negyedévben már 0,7 százalékos növekedést vár a kormány, ami jövőre az első negyedévben 1,1, a második negyedévben 2,4, majd a második félévben 4 százalék fölé emelkedik. 

A hétfőn a Parlament elé beterjesztendő 2025-ös költségvetésben jövőre 3,4 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány az idei 0,7 százalék után. 2025-ben a külső konjunktúra fokozatos javulása várható, a jármű- és akkumulátorgyártás havi szinten már növekedést mutatott.

A három pilléres gazdaságpolitikai akcióterv

A kormány új gazdaságpolitikai akcióterve három pillérre épül:

  1. a jövedelmek vásárlóerejének növelésére, 
  2. megfizethető lakhatás biztosítására és 
  3. a kkv-k támogatását célzó Demján Sándor programra.

A gazdaság elérte a teljes foglalkoztatottságot, a foglalkoztatási ráta 81 százalékon állt, ezért most a reálbérek növelése a cél.

2028-ra ezer eurós minimálbérrel és egymillió forintos átlagkeresettel számol a kormány – ismételte meg Nagy Márton. Hangsúlyozta, a bérkonvergenciának a gazdasági növekedésen kell alapulnia. 

A jövő évi 4-5 százalékos reálbéremelést a kkv-szektornak ki kell tudnia gazdálkodnia, ehhez a termelékenység növelésére, valamint a szektor konszolidációjára van szükség – tette hozzá.

Dől a pénz a háztartásokhoz

Az akcióterv részleteire kitérve elmondta, hogy mintegy 2 632 milliárd forint forrást biztosít a családok számára 2025-ben. Ennek több mint felét, mintegy 1465 milliárd forintot a lejáró lakossági állampapírok után fizetendő kamatkifizetések biztosítják. A tőkerésszel együtt mintegy 3000 milliárd forint keresheti a helyét a gazdaságban, ami mehet a lakáspiacra, valamint a fogyasztásra – közölte. 

A kormány számításai szerint összesen 500 milliárd forint értékben vehetnek fel a 17-25 év között fiatal munkavállalók munkáshitelt, a családi adókedvezmény emelése összesen 75 milliárd forinttal növeli a háztartások vagyonát. A családok 300 milliárd forintnyi önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítást fordíthatnak lakásvásárlásra, felújításra. Megjegyezte, hogy a kabinet az adminisztráció egyszerűsítésével igyekszik gyorsítani a folyamatot. 

Az ötezer fő alatti településeken élő gyermekes családok számára elérhető vidéki otthonfelújítási programra 25 milliárd forintot szán a kormány, és várakozásaik szerint a háztartások jövőre 25 milliárd forint értékben használhatják fel a Széchenyi Pihenő Kártyára feltöltött összegeket lakásfelújítási célra.

A vállalatok sem maradnak pénz nélkül

A gazdaságpolitikai akcióterv vállalati lába, a Demján Sándor program jövőre mintegy 1400 milliárd forintnyi forrást mozgat meg. Ebből mintegy 650 milliárd forintot tesznek ki a kkv-szektort érintő uniós programok. A kormány tervei szerint a visszafizetendő támogatások felhasználását a beruházási hitelek mellett szeretnék a forgóeszközfinanszírozására is kiterjeszteni. 

A kkv-szektor beruházásait és versenyképességét 100 milliárd forintos tőkeprogrammal támogatja a kormány, amely segítheti a vállaltok „méretugrását”. Az „1+1” kkv-beruházás-élénkítő támogatási program célja a cégek beruházási aktivitásának emelése. Az 50 milliárd forint keretösszegű program keretében 5-150 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatás igényelhetnek a gazdasági társaságok, legfeljebb 50 százalékos támogatási intenzitással – emelte ki. 

November elsejétől érhetők el a Széchenyi Kártya Program (SZKP) beruházás hitelei 3,5 százalékos kamattal, amely jövőre a várakozások szerint 150 milliárd forintnyi fejlesztési forrást biztosít a cégeknek. 

A kkv-k exportját élénkítő hitelprogram jövőre 350 milliárd forintot, az Exim–kifektetést – külföldi befektetést – támogató hitelprogram, valamint a Nemzeti Tőkeholding tőkeprogramja együttesen 50 milliárd forintot juttat a vállalkozásoknak. Az egyes alprogramok indulásáról és azok részleteiről a kormány a következő hetekben ad részletes tájékoztatást – mondta a miniszter. 

Magyar gazdaság: most tényleg váratlan hír érkezett – ez hidegzuhany

A KSH közölte a szeptemberi kiskereskedelmi adatot. Az előző havi, augusztusi biztató statisztikához képest az ősz lehangolóan indult Magyarországon. Ekkora visszalépésre nem lehetett számítani, bár a negyedéves GDP-mínusz azért már árulkodó volt és az is tény, hogy az árvízhelyzet ebből vastagon kivette a részét. Szembeötlő, mekkora zuhanás állt be a benzinkutakon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.