BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarosan érkezik a 13. havi nyugdíj

Hamarosan, február 12-én érkezik a 13. havi nyugdíj a bankszámlákra. A kormány a nyugdíjak emelését ígérte, amit teljesít, a tizenharmadik havi juttatást pedig a tervekkel ellentétben nem fokozatosan, hanem egy lépésben építette vissza. Ez megmarad 2025-ben is. A nemzeti konzultáció válaszadóinak 99 százaléka szerint szükség van rá.

A magyar kormány inflációkövető nyugdíjemelést ígért 2025-ben, ennek megfelelően a nyugdíjak januártól 3,2 százalékkal emelkedtek , ami 234 ezer forintos átlagnyugdíj esetében havi 7500 forintos, éves szinten csaknem 90 ezer forintos emelést jelent. Februárban pedig már már ez az emelt összegű 13. havi nyugdíj érkezik.

Pensioner's,Finances.,An,Old,Lady,Counts,Hungarian,Money,,Pension,In
A magyar kormány inflációkövető nyugdíjemelést ígért 2025-ben
Akik postán kérték a 13. havi nyugdíjat, a tavaly küldött kézbesítési naptáron láthatják, mikor kapják kézhez
Fotó: Shutterstock 

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt mondta, 2025-ben összesen 7200 milliárd forintot fognak költeni a nyugdíjasok kifizetésére. Mint mondta, itt nem áll meg a kormány, a Vidéki Otthonfelújítási Programot vizsgálják, mégpedig azért, hogy miként tudják kiterjeszteni azt nyugdíjasok részére.

Ismert, a kormány 2010-ben a nyugdíjak vásárlóerejének megőrzését ígérte, amit betartott, sőt felül is múlt: a nyugdíjak összege 2010 óta több mint a kétszeresére emelkedett, a vásárlóerejük pedig több mint 20 százalékkal javult.

A 13. havi juttatás fedezetét minden év második hónapjában, így 2025 februárjában is biztosítja. Így mintegy 2,5 millió fő egy teljes havi nyugdíjjal vagy ellátással azonos összegű többletjuttatásban részesül.

Érdemes kicsit visszatekinteni a múltba. Az Orbán-kormány 2021-től építette vissza a 13. havi nyugdíjat. A döntés eredetileg a fokozatos visszaépítésről szólt, 2022-ben azonban a tervezett kétheti juttatás helyett a teljes összegű 13. havi nyugdíjat kapták meg a jogosultak. Azok is megkapták ezt a pénzt 13. havi ellátás címén, akiknek az ellátását a nyugdíjakkal azonos módon kell emelni. Ekkor a kormány arra is felhívta a figyelmet, hogy ezzel a lépéssel eltörli a Gyurcsány–Bajnai-korszak szomorú örökségét.

Idén is megmarad tehát a 13. havi juttatás, amire több mint ötszázmilliárd forintos fedezet áll rendelkezésre. A Nők40 program keretösszege pedig 490 milliárd forintra emelkedett. A nőknek negyven év jogosultsági idő alapján lehetőségük van nyugdíjba vonulni, ezzel éves szinten 25-30 ezren élnek. Az állam azokat az idős embereket is támogatja, akik nyugdíjasként továbbra is aktív szereplői kívánnak maradni a munkaerőpiacnak. Részükre 2025-ben is fennmarad a nyugdíjas munkavállalók jövedelmének szociális hozzájárulási adó- és járulékmentessége.

A nemzeti konzultáció is megerősítette a kormányzati politikát. A kérdőíveket több mint 1,3 millióan töltötték ki, a válaszadók kilencvenkilenc százaléka támogatta a tizenharmadik havi nyugdíj megtartását-kifizetését.

Február 12-én a havi nyugdíj mellett a 13. havi juttatás is megérkezik a nyugdíjasok számlájára – közölte közösségi oldalán Tuzson Bence. Az igazságügyi miniszter rámutatott, hogy azoknak a nyugdíjasoknak, akik belföldi bankszámlára történő utalást kértek, a 13. havi nyugdíjat, illetve a 13. havi ellátást – külön utalási tételként – a nyugdíjfizetéssel azonos napon, vagyis 2025. február 12-én írják jóvá a bankszámlájukon.

Hozzátette: azok, akik postai kézbesítést kértek, a 2024 novemberében megküldött nyugdíjkifizetési naptárból láthatják, hogy a 13. havi nyugdíjat, illetve 13. havi ellátást a 2025. február havi ellátással együtt kézbesíti a postás – olvasható a bejegyzésben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.