Ismét a termelés visszaeséséről tanúskodik a beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított januári értéke, amely 49,8 ponton állt a Magyar Logisztika, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfői adatai szerint. Az index 50 pont felett jelez bővülést, alatta pedig csökkenést, és az előző két hónapban még 50 pont felett állt.
Az MLBKT közleménye arra is felhívja a figyelmet, hogy a BMI mögött álló részindexek többsége is csökkent. Ugyanakkor az új rendelések részindexe 0,2 százalékponttal nőtt. Bár a termelési mennyiség még növekszik (tehát 50 pont felett áll), az erre vonatkozó mutató összességében 2,4 százalékpontot esett. A foglalkoztatás indexe ismét 50 pont alatt áll, ám az indexérték ezúttal 2,3 ponttal emelkedett, tehát a zsugorodás mértéke enyhült.
A szállítási átfutási idő index ismét 50,0 alatt áll, értéke 0,7 százalékponttal kisebb ebben a hónapban.
A vásárolt készletek index értéke 10,6 százalékponttal zuhant vissza decemberhez képest, és 1995 óta a harmadik legalacsonyabb értéken áll.
A feldolgozóipar problémái jelentős részben a külpiacok gyengélkedésével magyarázhatók, amit jelez az importindex 1,3 százalékpontos és az exportindex 5,0 százalékpontos visszaesése is. A beszerzési árak emelkedtek, de az index értéke 5,5 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz képest, a drágulás üteme tehát lassult. A beszerzési mennyiség indexe 5,9 ponttal csökkent. Visszaesett a késztermékkészletek részindexe is, mégpedig 2,4 százalékponttal, ami azt jelenti, hogy nőttek a raktárkészletek.
Jelentősebb áremelkedésről januárban az élő állat, ipari héjas tojás, műanyag alapanyagok és granulátumok, valamint papír kapcsán számoltak be a felmérés válaszadói, míg hiányt acéltermékekből, fából, gőztömlőből, LED-izzóból és madársalátából jeleztek. Jelentősebb árcsökkenésről acéllemez, alumíniumöntvények, fehérjehordozók, kábel, kakaóalapú termékek, margarin, növényi alapanyagok, réz, valamint tejtermékek esetében érkeztek jelentések.
A BMI 49,8 pontos értéke visszaesésnek számít a decemberi 50,6 pontos érték után, ugyanakkor a január hosszú távon átlag alatti hónapnak számít.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.