BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vidéki repülőterek Magyarországon: óriási változásról döntöttek – innentől kezdve teljesen átalakul a két legnagyobb működése

Jövőre már rendszeresen indulhatnak légi járatok a Balaton-melletti repülőtérről. Egy kézbe került a két legnagyobb vidéki légikikötő.

A jövőben a debreceni reptérrel konzorciumban, a gazdasági tárca többségi tulajdonában működik a Hévíz-Balaton Airport. 

IMG_0743
A Balaton turizmusának is jót tehet a hévízi légikikötő fejlesztése / Fotó: Pesthy Márton

A tervek szerint a dunántúli repülőtér

2026-ban már indít és fogad rendszeres, akár menetrend szerinti járatokat is

– írja a Zaol. Eddig a reptér fő tulajdonosa – 90 százalékos részesedéssel – a Magyar Turisztikai Ügynökség volt, most a helyére lépett a Nemzetgazdasági Minisztérium, Hévíznek pedig változatlanul 10 százaléka van a cégben.

A település csütörtöki testületi ülését követően Naszádos Péter polgármester ezzel kapcsolatban azt mondta, a két repülőtér együtt gazdaságosabban üzemeltethető, másrészt ez a döntés lehetővé teszi, hogy az idei beruházások után jövőre már rendszeres járatok érkezzenek s induljanak. Ez pedig hatalmas előrelépést hozhat az egész térség turizmusában.

A testület örömmel konstatálta a Hévíz-Balaton Airport és a debreceni reptér jövőbeni együttműködését. Emellett az ülésen döntés született a városban épülő közösségi tér melletti, magántulajdonban lévő kisebb terület jövőjéről, a grémium arról is határozott, hogy az önkormányzat felújítja a Dr. Moll Károly téri szökőkutat. 

Rekordot döntött a debreceni turizmus

Ahogy megírtuk, Debrecen turizmusa 2024-ben csúcsévet zárt. Arról is beszámoltunk, hogy nagy bővülés vár az ország második fővárosának repülőterére. Az Universal Air légitársaság március 30-tól heti két retúrjáratot indít

  • a Debrecen–Lipcse
  • és a Debrecen–Málta útvonalon

a Debreceni Nemzetközi Repülőtérről – derült ki a város önkormányzatának közleményéből.

A város turizmusa 2024-ben rekordot döntött, tavaly több mint 690 ezer vendégéjszakát töltöttek el Debrecenben. A vendégek száma 10 százalékkal, a vendégéjszakák száma 19 százalékkal nőtt 2023-hoz viszonyítva. A belföldi vendégéjszakák aránya 51 százalék, a külföldi vendégéjszakáké pedig 49 százalék volt. A külföldi vendégek száma meghaladta a 234 ezret.

Új repülőtér-óriás születik Magyarországon: a régió legnagyobbja lesz
Kiemelten fontos a futópálya és a kapcsolódó légi forgalmi infrastruktúra felújításának mielőbbi elindítása – erről is beszélt a Világgazdaságnak adott interjújában Györke Ernő. A Debrecen Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének, a Debrecen International Airport Kft.-nek az ügyvezetője elárulta, mire készülnek a debreceni repülőtéren.


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.