Eger, Budapest, Gyula mellett Hévíz és Siófok a legkeresettebb úti cél a magyarok körében a Szallas.hu adatai szerint a nemzeti ünnep hétvégéjén.
Március 15-e idén szombatra esik, így nem jelent hosszú hétvégét, de ez nem csökkenti az utazási kedvet.
Jelenleg még a hazai szálláskínálat körülbelül negyede foglalható erre az időpontra a portálon – ismertette a Szallas.hu adatait Kelemen Lili, a cég sajtószóvivője.
A legtöbb vendégéjszakát az észak-alföldi, a balatoni és a dél-alföldi régiókban töltik.
A foglalások
A belföldi utazásokhoz sokan használtak SZÉP-kártyát: márciusban eddig az online fizetések összértékének 27 százalékát fizették vele.
A szállástípusok közül
továbbra is a hotelek a legkeresettebbek, tízből négy vendég ezt választja.
A foglalások negyede apartmanokba, ötöde vendégházakba szól, míg a vendégek 11 százaléka panziót, 4 százaléka pedig egyéb szálláshelyet választ.
A foglalások csaknem fele wellness-szálláshelyekre érkezett.
A legtöbben ketten utaznak, és jellemzően két éjszakára foglalnak szállást, sokan pedig egy-egy szabadnappal hosszabbítják meg a hétvégét
– tette hozzá Kelemen Lili.
A nemzeti ünnep programjai iránt érdeklődők elsősorban lakóhelyük közelében keresnek eseményeket.
Az ünnep hétvégéjén sokan látogatnak majd el a szentendrei Skanzenbe, ahol az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulójának hétvégéjén megrendezik a Huszáros napokat – mondta Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletágának vezetője.
A tematikus programok mellett népszerűek lesznek a múzeumok, várak és kastélyok, valamint a fürdők is. A gasztronómiai kalandok szerelmesei pedig a Taste Balaton Fesztivál utolsó napjaira csatlakozhatnak be ezen a hétvégén.
Budapesten
Vidéken
A Szallas.hu egy online felmérést is végzett, amelyben az idei belföldi üdülési szokásokat vizsgálták.
A többség legalább két alkalommal tervez belföldi üdülést ebben az esztendőben – mondta Kelemen Lili. Az adatok szerint a legbiztosabb utazási időszak továbbra is a nyári főszezon, azaz július és augusztus, amelyet május és április követ. Érdekesség, hogy a válaszadók ötöde az idén többször tervez belföldi utazást, mint tavaly, míg kétharmaduk nagyjából ugyanannyi utazással számol, mint az előző évben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.