Egy éve indult a Pannónia program, mostanra túl vagyunk az első sikeres féléven, hiszen 2024 ősze volt, amikortól a diákok már eljuthattak ennek keretében a világ vezető egyetemeire – számolt be a program egyéves eredményeiről és jövőbeli terveiről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter.
„Mi a magyar egyetemisták sikerében vagyunk érdekeltek, mert a fiatalok sikere a nemzet sikere” – hangsúlyozta Hankó Balázs, majd röviden ismertette az elmúlt időszak legfontosabb számait. Eszerint az első félévben
A miniszter jelezte: a mobilitási program első félévében szinte valamennyi kontinens vezető egyetemeire eljutottak a diákok, többek között 62-en az Egyesült Államok, 31-en Japán, több mint 20-an Kína és 45-en az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeibe. Olyan egyetemeket említett, mint a világranglista második helyén található Cambridge, vagy a negyedik helyezett Harvard, illetve a londoni Imperial College, amelyet a 6., vagy a Szingapúri Nemzeti Egyetem, amelyet a 8. helyre rangsoroltak.
Kitért rá, hogy a magyar egyetemek egyre erősebbek, jönnek felfelé a világranglistákon, amely annak is köszönhető, hogy erősödnek a nemzetközi kapcsolatok: az elmúlt időszakban 4045 külföldi intézménnyel alakult ki együttműködés a Pannónia programon keresztül.
Kiemelte, hogy miben nyújt többet a Pannónia az Erasmus programhoz képest, ezek közül a legfontosabbak, hogy
Többen juthatnak külföldre a Pannónia segítségével Sótónyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora az eseményen megjegyezte: míg az elmúlt félévben 165 hallgatójuk tanulhatott külföldön a Pannónia program segítségével, korábban az Erasmus utolsó két éve alatt összesen 92-en vették igénybe a lehetőséget, vagyis megnégyszereződött a résztvevők száma. Dr. Szabó Lajos, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorhelyettese szerint diákjaik egyáltalán nem érzik meg az Erasmus hiányát. Örvendetesen magas számokról beszélt: az előző félévben 450-550 diák jutott ki a külföldi egyetemekre, de úgy véli, ez a szám a mostani félévben is meghaladja majd az 500 főt. |
Hankó Balázs úgy véli, míg az első félévben több mint 3 ezren kaptak lehetőséget, a második félévben a programban résztvevők száma eléri majd az ötezer főt, ezzel teljesült az éves szinten ígért 8 ezres részvétel. A miniszter bejelentette: a kormány minden lehetőséget biztosítani kíván a magyar egyetemistáknak arra, hogy ősztől folytatódni tudjon a Pannónia program, ezért 2024-hez hasonlóan idén is 10 milliárd forintot fordítanak a megvalósítására, amelyből 2 milliárdot szánnak arra, hogy a legfelső szintű, TOP egyetemekre is eljuttathassák a diákokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.