BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koncz Zsófia: ekkora támogatást még soha nem kaptak a magyar családok

A jövő évi költségvetésben 4800 milliárd forintot fordít családtámogatásra a kormány, ez a nemzeti össztermék öt százaléka – mondta Koncz Zsófia államtitkár a Kossuth rádióban. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kiemelte: a kormány 2010-hez képest ötszörösére növelte a családtámogatásokra fordított összeget.

Koncz Zsófia azt is közölte, a magyar családpolitika lényege, hogy minden élethelyzetben igyekszik segíteni és rugalmasan reagálni az új igényekre.

családtámogatás
Koncz: a kormány ötszörösre emelte a családtámogatás összegét / Fotó: Kacsúr Tamás

Példaként említette, hogy 

a középfokú végzettségű kisgyermeknevelők és bölcsődei dajkák is megkapják a pedagógusigazolványt és az azzal járó kedvezményeket, a kisadózó egyéni vállalkozók és a mezőgazdasági őstermelők számára is elérhetővé teszik a vidéki otthonfelújítási programot érintő kedvezményes kölcsönt, valamint rendezik a szülési szabadságon lévő kormánytisztviselők jövedelmét, akik kimaradtak az automatikus béremelésből.

A családokért felelős államtitkár a jövő évi költségvetésről összességében elmondta, hogy kiemelt figyelemben részesítik a gyermekes családokat, a fiatalok életkezdését és a nyugdíjasokat.

Koncz Zsófia a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában felhívta a figyelmet arra, hogy teljeskörűen megújult a harmincféle családtámogatás között eligazodást segítő Csalad.hu oldal. Az elmúlt hetekben megújult oldalon megmaradt a támogatási kalkulátor, de a felület felhasználóbarát idővonalat is kapott, mely a különböző élethelyzetekben segíti az eligazodást, a megjelenés hasonlóvá vált a Digitális Állampolgárság Program arculatához – emelte ki az államtitkár.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.