BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvezményes belépő, késői nyitvatartás és nyugdíjasszerda – ezek várják a budapestieket

Az áprilistól érvényes diákkedvezmények folytatásaként, júniustól már minden budapesti a reggeli első és az esti utolsó két órában félárú kedvezményekkel látogathatja a fővárosi fürdőket, júliustól pedig akár este 10-ig fürdőzhet. A kedvezményes belépők mellett ilyen újdonságokkal várják a fővárosiakat.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. ebben az évben elsősorban a budapestieknek szóló új lehetőségekkel bővíti több éve működő kedvezményrendszerét. Júniustól számos új kedvezményes belépő érhető el a budapestiek számára a fővárosi fürdőkben, amelyek kiegészítik az áprilisban bevezetett diákkedvezményeket – írta meg a fürdőtársaságra hivatkozva az Origo.

kedvezményes belépő
A kedvezményes fürdőbelépő mellett újdonság, hogy a fővárosiak naponta más gyógyfürdőt vehetnek igénybe este 10-ig / Fotó: BachPekaryMate

Kedvezményes belépő budapestieknek

A megújuló kedvezményrendszer április 1-jétől rajtolt el, és a BudapestGO közösségi közlekedési bérlettel rendelkező, a fővárosban élő vagy tanuló diákoknak biztosít 50 százalékos, zárás előtt két órával történő belépés esetén pedig 80 százalékos kedvezményt. A diákkedvezmény a főváros történelmi fürdőiben havi egyszeri, a többi fürdőbe heti egy alkalommal használható.

Az Origó azt írja,

Június elejétől tovább bővül a kedvezmények köre a budapestiek számára – a Reggeli Budapest kedvezmény bérlettel, az Esti Budapest kedvezmény jeggyel és a Nyugdíjas szerda kedvezménnyel 

– tájékoztatott a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A kedvezmény részleteiről az Origón olvashatnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.