BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ömlik a lengyel burgonya Magyarországra: zuhannak a termelői árak, de a boltokban ebből alig érzünk valamit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Túltermelési válság alakult ki az Európai Unióban és ennek levét a lengyel és a magyar gazdák isszák. A magyar burgonyapiacon 2023 volt az árrobbanás éve, azóta viszont a termelői árak látványosan estek. A fogyasztók ebből csak mérsékelten éreztek valamit: miközben a felvásárlási ár 2023 és 2025 között több mint harmadával csökkent, a bolti átlagár alig 8 százalékkal mérséklődött.

A burgonya drasztikus áresése és a főként Németországból származó import komoly felháborodást váltott ki a lengyel gazdák körében – hívta fel a figyelmet a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz). Az Európai Unió piacait hónapok óta nyomasztó burgonyatúltermelés a felvásárlási árakat teljesen letörte. Ez alól Magyarország sem kivétel, mert a magyar piacra közben áramlik be a lengyel burgonya – mutattak rá. Az Európai Unió piacait hónapok óta nyomasztó burgonyatúltermelés a felvásárlási árakat teljesen letörte.

burgonya, árak, termelői ár, Magyarország, Lengyelország, Németország
Burgonya egy piaci standon Krakkóban, Lengyelországban / Fotó: NurPhoto via AFP

Fontos különbség még a magyar és lengyel helyzetben, hogy miközben Magyarországon tíz év alatt nagyjából megfeleződött a burgonyaterület, Lengyelországban épp az ellenkezője okoz válságot: a rekordközeli, hétmillió tonnás termés és a főként Németországból érkező import egyszerre nyomta le az árakat.

Csökkent a burgonya termőterülete és az ára is

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025-ben Magyarországon 7,8 ezer hektáron 221 ezer tonna burgonya termett. Ez 2024-hez képest visszaesés: akkor még 8,2 ezer hektáron 245 ezer tonna volt a termés, rekordnak számító 26,4 tonnás hektáronkénti hozammal. A magyar burgonyaterület tíz év alatt nagyjából megfeleződött, 2015 körüli 19 ezer hektárról 2025-re 7,8 ezer hektárra. Az árak tekintetében fontos különválasztani a gazdáknak fizetett termelői árat és azt, amit a vásárlók a boltokban fizetnek érte, vagyis a fogyasztói árakat. A burgonya esetében 2021–2023 között erős drágulás volt: a felvásárlási ár két év alatt több mint duplájára nőtt, 106-ról 218 forintra, miközben a fogyasztói ár 248-ról 421 forintra emelkedett. Ez volt az az időszak, amikor az infláció, az energiaköltségek, a csomagolás, a szállítás és a gyengébb terméskilátások egyszerre hajtották felfelé az árakat. 2024-ben már fordulat látszott: a termelői/felvásárlási ár 22 százalékkal esett vissza 2023-hoz képest, 217,6 forintról 170,2 forintra. A fogyasztói ár ugyanakkor csak mérsékelten csökkent, 421-ről 405 forintra, vagyis a bolti árak jóval lassabban követték le a termelői ár esését. Tavaly pedig tovább nyílt az olló: a felvásárlási ár újabb nagy zuhanást könyvelhetett el, kilónkénti 139 forintra, miközben a fogyasztói átlagár még mindig 386 forint volt. Ez azt jelenti, hogy a bolti ár 2025-ben már közel 2,8-szorosa volt a termelői felvásárlási árnak.

Drasztikus árzuhanás a lengyeleknél

Az árak zuhanását a lengyel gazdák is megszenvedték. Lengyelországban ugyanakkor nem termelési, hanem túltermelési válság alakult ki, amit megspékelt a német import. A lengyel statisztikai hivatal becslése szerint 2025-ben mintegy hétmillió tonna burgonya termett, ami 18,4 százalékkal több az előző évinél. A lengyel agrárminisztérium szerint a termelés meghaladja a belső fogyasztást: a hazai felhasználás legfeljebb 5,5–6 millió tonna, így jelentős készletek ragadtak a termelőknél.

A lengyel gazdák haragját főként az váltotta ki, hogy a nagy hazai termés mellett az import is emelkedett, és azon belül a német burgonya domináns szerepet kapott. A FreshPlaza összefoglalója szerint 2025-ben Lengyelország körülbelül 160 ezer tonna burgonyát importált, ebből 95 ezer tonna Németországból érkezett, ami 41 százalékos éves növekedés volt. A lengyel nagykereskedelmi burgonyaárak májusban éves alapon 43 százalékkal estek. A lengyel gazdák tüntetéseken is kifejezték aggodalmaikat és a következőket követelték:

  • az import, főként a német burgonya visszaszorítása vagy szigorúbb ellenőrzése;
  • a hazai burgonya előnyben részesítése az áruházláncokban;
  • átláthatóbb eredetjelölés;
  • a termelői árak stabilizálása;
  • a feldolgozás, takarmányozási vagy energetikai hasznosítás bővítése a feleslegek levezetésére;
  • hatékonyabb állami és kereskedelmi beavatkozás, mert a felvásárlási ár sok helyen az önköltség alá esett.

Tarol a fagyasztott burgonya

A burgonya árváltozását jól jelzi, hogy miközben a magyar fogyasztók az utóbbi években többet költöttek zöldségekre, azon belül is burgonyára, az összesen megvásárolt árumennyiség csökkent – számolt be korábban a Világgazdaság Hunwald Zsuzsa, a YouGov Hungary piackutatójának előadásáról. A burgonyára szűkítve ezt, míg 2010 és 2024 között a fogyasztás 25 százalékkal mérséklődött, addig ugyanezen idő alatt a krumplivásárlásra elköltött összeg 95 százalékkal emelkedett. A fagyasztott burgonya előretörése pedig szinte drámai: fogyasztása a jelzett időszakban 160 százalékkal növekedett, az erre a termékre költött összeg pedig több mint 7,5-szeresére nőtt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.