Egyáltalán nem kell temetni a magyar ipart – az elemzők elárulták, mi vár ránk az év második felében
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság2026 áprilisában az ipari termelés volumene 0,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A feldolgozóipari alágak többségében visszaesés következett be. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,1 százalékkal kisebb volt a 2026. márciusinál – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett gyorstájékoztatójából.

„Az 1,1 százalékos csökkenés első ránézésre nem egy kedvező adat, de az előző hónap 3,1 százalékos növekedése után nem meglepő a korrekció – sőt, ennél nagyobb havi alapú csökkenést vártam, így az adat kellemes meglepetést okozott. Az éves alapú bővülés ugyanakkor rámutat arra, hogy az ipar talán már túl van a mélypontján, legkisebb havi értékénél 3,2 százalékkal feljebb van a termelés volumene” – írta kommentárjában Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.
Kiemelte, hogy a járműgyártásból is inkább kedvező számok érkeztek – a BMW elindulása a jelek szerint kompenzálni tudja a Mercedes egy műszakos munkarendre való áttérését – ez utóbbi azonban elvileg már nem tart sokáig.
„Az ipari termelés szempontjából továbbra is meghatározó a külső kereslet alakulása, különösen egy hazánkhoz hasonlóan kis, nyitott gazdaság esetén. A következő hónapokban tehát az új ipari kapacitások felfelé, az iráni háború hatásai lefelé húzzák az ipari termelést. Ugyanakkor nem zárható ki, hogy a második negyedévben is pozitív legyen az ipar növekedési hozzájárulása, hasonlóan az első negyedévben tapasztalthoz” – foglalta össze Regős.
Növekedési pályára állhat az ipari termelés
„A hazai ipar kilátásai kapcsán negatívum, hogy legfontosabb külpiacunkról, a német gazdaságból továbbra is negatív hírek érkeznek. A német feldolgozóipar esetében is azt láthatjuk, hogy bár a jelenlegi helyzet megítélése kismértékben javult, a jövővel kapcsolatos várakozások tovább romlottak, miközben az új rendelések visszaestek. A külpiaci gyengélkedés pedig kihatással van a magyar gazdaságra is” – vélekedett Molnár Dániel.
Az MGFÜ Makrogazdasági Elemzési Osztály vezető elemzője ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az ipari termelés alakulása kapcsán továbbra is jelentős a bizonytalanság. Az ipar fellendülése mellett szólnak egyrészről az elmúlt hónapokban már érdemben emelkedő rendelésállományi adatok, másrészről a belépő termelő kapacitások – májusban megkezdődött az akkumulátormodulok összeszerelése a CATL új gyárépületében –, azonban ezek felfutása kapcsán is a külső kereslet lesz a döntő tényező.
„Összességében arra számítunk, hogy az ipari termelés a következő hónapokban fokozatosan már növekedési pályára állhat – részben a bázishatások miatt is –, érdemi bővülés ellenben csak a külső kereslet rendeződése és a bizonytalanság mérséklődése nyomán várható” – ismertette várakozásait Molnár Dániel.


