BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Greenspan optimizmusa

Amikor Greenspan beszél, a világ figyel -- tartja a mondás, és nem alaptalanul. Hiszen az amerikai kamatkilátásokra vonatkozó leghalványabb utalás is dollármilliárdokat képes megmozgatni a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, és közvetve -- hol jobban, hol kevésbé -- minden ország reálgazdaságát képes befolyásolni.
A Federal Reserve nagy tekintélyű elnöke keddi szenátusi meghallgatásán sem hazudtolta meg önmagát, és komoly fejtörést adott az elemzőknek, valójában hogyan is értékeli a jelenlegi helyzetet. A több mint háromórás meghallgatás elején Greenspan arról beszélt, hogy a gazdaságban túlsúlyban vannak a lassulásra utaló kockázati tényezők, amire a piacok -- a közeli és jelentős kamatcsökkentés reményében -- árfolyam-emelkedéssel reagáltak. Később azonban egy kérdésre válaszolva kijelentette, hogy pillanatnyilag nincs recesszió, és el is kerülhető, az év második felében pedig gyors fellendülésre számít. A befektetők erre az óvatos optimizmusra gyors eladásba kezdtek, mivel meghiúsultnak látták a markáns monetáris lazítás lehetőségét.
Hol hát az igazság? Hogy áll ma az amerikai gazdaság?
A 75. évét taposó Fed-elnök minden bizonnyal tisztában van szavainak súlyával, ezért is igyekszik olyan árnyaltan fogalmazni, hogy mondjon is valamit, meg nem is. A legvalószínűbbnek mégis az látszik, hogy Greenspan tudatában van a helyzet komolyságának, azaz hogy a tavaly még 5-6 százalékos ütemben száguldó gazdaság a tavalyi év végére gyakorlatilag leállt, ami aligha nevezhető "puha földet érésnek". (Lépett is a Fed rögtön, és januárban kétszer is fél ponttal mérsékelte a kamatokat, ráadásul azóta már Bush elnök adócsökkentési terveit is megértőbben kezeli.) A mostani beszéd óvatosan optimista végkicsengése azonban tudatos stratégia része lehet: azt a hirtelen és talán túlzottan megcsappant befektetői és fogyasztói bizalmat próbálja helyreállítani, amelynek megléte alapvető fontosságú a gazdaság minél gyorsabb újbóli talpra állásához. Más kérdés, hogy a meglévő egyensúlytalanságok -- a negatív lakossági megtakarítás, a folyó fizetési mérleg hatalmas hiánya, a feszített munkaerőpiac -- még a derűlátó sugalmazások beteljesülése esetén is fennmaradnának.
Greenspan óvatos optimizmusa tehát segíthet a recesszió kivédésében, az amerikai gazdaság alapvető problémáit azonban önmagában nem oldhatja meg.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.