Üzent Orbán Viktor a kötcsei piknik előtt – elmondta, hogy kiket tart szemforgatóknak
„Elment Kásler professzor. Egész életében gyógyított. A legnagyobb tette az volt, amikor a WHO és az EU előtt felismerte és elfogadtatta a kormánnyal, hogy a Covidból nagy baj lesz” – írta a Facebookon Orbán Viktor.

A kormányfő megfogalmazása szerint ezért kezdhette Magyarország el időben a felkészülést. Sok ezer ember köszönheti neki az életét. „Professzor úr, Isten veled!” – tette hozzá.
Azt is írta, hogy az albérletekkel foglalkozó oldalakról meg lehet tudni, hogy az albérletárak kétéves mélyponton vannak a 3 százalékos hitel miatt. Hozzátette, hogy a Otthon Start Magyarország történetének legnagyobb otthonteremtési programja.
Arról is szólt, hogy Európa háborúpárti vezetői tanácskozást tartottak. Eldöntötték, hogy katonákat fognak küldeni Ukrajnába.
„Megmondtuk előre, ez lesz a vége. Először pénz, aztán fegyverek, aztán katonák. Évekig tagadták, most itt a beismerés. A katonák küldését elegánsan biztonsági garanciának hívják. Eddig proxyháború volt” – írta.
A Nyugat Ukrajnát használta. Most nyíltan beleáll a háborúba. Egy nyílt európai háború veszélye napról napra nő. Magyarországnak nincs annyi ereje, hogy megállítsa a brüsszeli háborús héjákat. Egy lehetőségünk marad: Magyarországnak ki kell ebből maradnia!
– olvasható a posztban.
Arra is emlékeztetett a miniszterelnök, hogy a háborúpárti európaiak meg akarják tiltani Magyarországnak és Szlovákiának, hogy orosz olajat és gázt vásároljunk.
„Tönkretennék a magyar gazdaságot: 1000 forintos benzinár, 3,5-szer nagyobb rezsiszámlák. Majd a választások után, amikor már »mindent lehet«. Persze
a nyugatiak stikában, ázsiai közvetítőkön keresztül nagy tételben vásárolják az orosz olajat és gázt. És közben minket zargatnak. Micsoda szemforgatás”
– írta.
„Nem fog nekik sikerülni. Se a brüsszelieknek, se a kiskakasnak. Hogy miért nem, azt elmondom holnap Kötcsén. Kövessétek élőben!” – fogalmazott a miniszterelnök.
Az őszi politikai idényt a jobboldal immár 2004 óta a kötcsei piknikkel kezdi, ám az idei év több szempontból is rendkívüli alkalomnak ígérkezik.
A korábban zárt körű rendezvényt idén élőben közvetítik, így nem csak a sajtóban kiszivárgó részleteken keresztül értesülhetünk a történtekről.
Orbán Viktor miniszterelnök azt pedig már a nyaralásáról is megüzente, hogy várhatóan a kormány győzelmi tervét is ismerteti a jövő tavaszi választások előtt.


