
Osztalékban és árfolyamnyereségben is nagyot lehet szakítani ezekkel a magyar részvényekkel
Hatalmas vevői nyomást helyezhet az OTP árfolyamára a következő hónapokban a cégvezetés által korábban már bejelentett részvény-visszavásárlási program, a számítások szerint akár napi 1,3 milliárd forintos nagyságrendben is történhetnek majd tranzakciók a bankpapír kurzusán, hogy a menedzsment eleget tudjon tenni a korábban bejelentett programjának, melyet a korábbi várakozásokkal szemben egyelőre még nem kezdett meg a nagybank – emelte ki az Arbitrázs legújabb adásában Bukta Gábor, a Concorde Értékpapír elemzési üzletágvezetője és Somlai-Kiss Máté részvényelemző, akikkel a pesti parkett blue chipjein túl az idén bombaformában lévő kispapírok, köztük az Állami Nyomda (ANY) és a Waberer’s, kilátásairól is beszélgettünk.
Kiváló vételeket látni a magyar kisrészvények között
Somlai-Kiss Máté a beszélgetés során kiemelte:
A Waberer’s és az Állami Nyomda esetében is azt látni, hogy a stabil és impozáns osztalékfizetés mellett a vállalati eredmények is lendületesen tudnak növekedni, így a befektetők részéről támasztott kereslet megalapozott lehet.
A beszélgetés során szó esett:
- az OTP részvényében rejlő potenciálról, a papír céláráról, valamint arról, mi lesz a bank bődületes eredménytartalékával (01:20–07:20),
- a Richter alulteljesítéséről és a gyengélkedés okairól (07:40–10:20),
- az Állami Nyomda szédületes ralijáról, az afrikai piacszerzésről és a menedzsment meggyőző stratégiájáról (10:40–17:10),
- a Waberer’s körüli fejleményekről, a részvény busás potenciáljáról és a diverzifikáció fontosságáról (17:30–23:30),
- valamint az AutoWallis-részvény célárcsökkentésének okairól (23:50–28:00).
A VG további podcastjeit az alábbi linken érhetik el.