
Kimondták, mire kell felkészülniük a balatoni vállalkozásoknak – ezen múlhat a fennmaradásuk
A Balaton körül több ezer vállalkozás működik, döntő többségük azonban még mindig csak a nyárra van berendezkedve. A júniusi hónap gyengébb volt a tavalyinál, azonban sok szolgáltató úgy látja, hogy összességében jó szezont zárt.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közlése szerint júliusban a turisztikai szálláshelyeken közel 2,5 millió vendég mintegy 6,7 millió vendégéjszakát töltött el.
A Balatonnál
- 5,3 százalékkal kisebb volt a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek aránya,
- illetve 3,2 százalékkal szintén kevesebb külföldi érkezett a tóhoz.
„A júliusi esőzések jelentősen befolyásolták a vízparti kikapcsolódás lehetőségeit” – mondta lapunknak Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Hangsúlyozta, hogy a Balaton látogatottsága sok esetben teljesen impulzív módon történik: ha vannak megfelelő programok, vagy jó az idő, akkor elindulnak pihenni vágyók.
A Balaton nem drágult úgy, mint indokolt lett volna
„Árbevétel szempontjából jó szezon volt az idei, igaz, hullámzóan kezdődött el a nyár” – mondta, majd hozzátette, hogy augusztus végére a Balaton visszatalált magához. Ebben sokat segített a MotoGP motorverseny-sorozat és a szinte azzal egy időben zajló zamárdi Strand Fesztivál is, amelyen több tízezren vettek részt.
A Balatoni Turizmus Szövetség elnöke azonban úgy látja, hogy nem minden szolgáltató találta meg a számításait az idei szezonban, de szerinte ennek főleg minőségi okai vannak. „Akik megfelelő színvonalat kínáltak, jó árakkal dolgoztak, azok biztosan jó szezont tudhatnak maguk mögött” – fejtette ki.
Véleménye szerint a Balaton látogatói még mindig árérzékenyek, ezért is van széles választék az árazás tekintetében , ezt pedig a pihenni vágyók is érzékelik. „Az árak nem lettek annyira magasak, mint ahogyan azt az infláció megkövetelte volna” – tette hozzá. Azt is kiemelte, hogy emiatt sem jogos a hangulatkeltés a Balatonnal szemben.
Fekete Tamás a Világgazdaságnak korábban úgy fogalmazott, hogy a Balaton népszerűségét a dráguló Adria mellett nemcsak a jobb ár-érték arány, de erős hazai program- és gasztronómiai kínálat is hajtja. Éppen ezért, megváltoztak a magyar utazók szokásai.
Nem a nyári szezont kell meghosszabbítani
„Közel 4000 balatoni szolgáltató szerepel a VisitBalaton365 adatbázisában, melyből körülbelül 1500 egész évben nyitva tartó vállalkozás” – közölte a Világgazdaság megkeresésére a VisitBalaton365 turisztikai iroda, vagyis az adatbázis szerint
a balatoni vállalkozásoknak több 60 százaléka csak a nyári szezon alatt tevékenykedik.
A vállalkozások típusát tekintve többek között
- szálláshely-szolgáltatások,
- vendéglátóhelyek,
- turisztikai látványosságokat,
- attrakciókat üzemeltetők,
- valamint turisztikai infrastruktúrához kötődő szolgáltatások egyaránt vannak.
A VisitBalaton365 irodát idén azzal a céllal adták át, hogy nem csupán képzések, programok helyszíneként szolgáljon, hanem a Balaton térségének gazdaságát is erősítse. Az iroda május–júniusban több képzési programot tartott a térség vállalkozóinak.
Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az iroda megnyitáskor hangsúlyozta, hogy szükség van a Balatonnál a térség egészét, gazdaságát is érintő kapcsolatok erősítésére, a keszthelyi desztinációmenedzsment-iroda „ezt a missziót vállalja fel”.
Fekete Tamás szerint a legfontosabb, hogy legyen mindig miért lemenni Balatonra, ehhez pedig a vállalkozásoknak is alkalmazkodniuk kell.
Tavaszi, őszi szezonban kell gondolkodni, és nem a nyárit kell meghosszabbítani
– tette hozzá.
A VisitBalaton365 a lapunkkal közölte, hogy egyre többen tartanak nyitva nem csak a nyári főszezonban, hanem tavasszal, ősszel és akár télen is.
Az iroda elmondása szerint az őszi–téli szezonban még magasabb fokozatra kapcsolnak, hiszen a forgalmasabb nyári időszak után a szolgáltatóknak vélhetően több idejük jut a tervezésre, a fejlesztésre, a szakmai programokon való részvételre, az információgyűjtésre.
A VisitBalaton365 ismertette, hogy a szolgáltatók együttműködésének konkrét példái a közös termékfejlesztések – többek között ilyen a Balatonbor márka – továbbá a különböző összefogások, a közös termékcsomagok kidolgozása és értékesítése. Erre példa a BalatonBikeTour által szervezett Balaton osztálykirándulás csomag, amely több szolgáltató közreműködésével jött létre.
Mesterséges intelligencia nélkül nem fenntartható egy vállalkozás
A Magyar Turizmus Akadémiával együttműködve a hirdetési és kampányeszközök, a mesterséges intelligencia témakörökben is valósított meg képzéseket.
„A digitális érettség nagyon fontos a vállalkozásoknál” – mutatott rá a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás kifejtette, hogy az online térben történő ajánlások fontosságára is figyelniük kell a vállalkozásoknak, illetve arra is, hogy a mesterséges intelligencia számára is láthatóvá kell tenniük magukat.
A turisztikai iroda ezt megerősítve a Világgazdasággal közölte, hogy a balatoni vállalkozásoknak
leginkább a digitális kompetencia fejlesztésére és kedvező hitelkonstrukciókra van szükségük,
hogy a kihívásokat leküzdjék és hosszú távon fenntarthatóvá váljanak.