És a Fed bedübörgött

Az autósok között biztos nem akad senki, aki ne látott volna olyant, amikor a kanyargó úton, ahol látszólag a távoli messzeségig egyetlen jármű sem akad, egyszer csak a beton fölött vészjóslóan rezegni kezd a levegő.
Valami jön... Gyorsan és feltartóztathatatlanul. Ilyenkor mindenesetre nem árt gyorsan sávot váltani.
Az elmúlt napokban a tőkepiacok tájékán érezhettük azt a rezgést. A hangulat nyilvánvalóan megváltozott, a reménytelenséget, letargiát valami óvatos bizakodás váltotta fel. Arra azonban, hogy a porondra a Fed kamatcsökkentése dübörög be, most valóban nem számított senki.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve persze -- mint minden valamirevaló jegybank --, ha teheti, szereti alaposan meglepni a befektetőket. Európai társa, az ECB is ugyanezt a sémát követi. Aprócska különbség persze akad. Az ECB nagy ravaszul a várva várt kamatvágás helyett ölbe teszi a kezét, és gúnyosan néz. Nézi, mint serénykedik a Fed. Nézi, mint csökken az elmúlt évben még 250 bázispontos különbség az amerikai és az európai kamatok között mínusz 25 bázispontra.
A tegnapi amerikai kamatvágás után ismét felerősödnek a hangok: az európai egyesített jegybanknak most már mindenképpen lépnie kell! Ha viszont az ECB továbbra is ragaszkodik következetességéhez, akkor juszt sem csökkent. Legalább jól meglepi a befektetőket.
A világgazdasági trendek, tőzsdei ármozgások (talán csak az időjárási frontok nem, bár ki tudja...) mindenesetre azt sugallják, hogy szinte mindegy, mit csinál az európai jegybank. A világ egyre csak Amerikára figyel. Ha ott recessziós tünetek mutatkoznak, akkor az európai cégeknél is végigsöpör a racionalizálási (értsd: létszámleépítés, gyár- és üzletbezárás) hullám. Ha a tengerentúli tőzsdék örülnek, akkor Frankfurtban és Londonban is optimistábban tekintenek a jövőbe. Erre egyébként ma már még az olyan belterjes piacokon is, mint a budapesti, felfelé indul(gat)nak az árfolyamok. Talán éppen azért, mert alig akadnak külföldi befektetők, akik a jó hangulatot esetleg éppen arra használják ki, hogy pénzüket máshova, ígéretesebb hozamokkal kecsegtetőbb piacokra vigyék -- mint arra a múlt összességében azért sokkal szebb napjaiban láthattunk példát.
Amerika és vele a világ (legalábbis azokon a börzéken, amelyek -- szerencséjükre -- a Fed-döntés idején még nyitva voltak) spekulánsai most mindenesetre harsány hurrával vetik rá magukat a hirtelen igen olcsónak tűnő részvényekre. Az időközben kedvezőbbé vált alaphangulat talán a szokásosnál tartósabbá teheti az áremelkedést. Ne feledjük: a januári hirtelen kamatcsökkentés hatása meglehetősen gyorsan elillant.
Az ováció közben mindenki hajlamos elfeledkezni arról, hogy a pénz- és tőkepiacokat végső soron a reálgazdasági eseményeknek kell meghatározniuk. Néhányan azt tartják, hogy a Fed most csak a tavalyi túlzott mértékű kamatemelést teszi jóvá. Úgy vélik ugyanis, az amerikai gazdaság drámai lassulása cseppet sem független attól, hogy a pénz indokolatlanul drágává vált. Szerintük az ECB-nek éppen a mostani pillanatra kellett várnia kamatcsökkentésével. Amilyen csúsztatottan emelt, ráér ugyanolyan késéssel követni a Fedet -- érvelnek. Megvárva, hogy mi is történik valójában.
A derűs pillanatokban sem árt ugyanis végiggondolni: egy kedvező (ipari termelés) és egy, a vártnál nem rosszabb (infláció) adat még nem jelenti a kánaánt. A ciklikusság (a felívelő szakaszokat a gazdaságban óhatatlanul visszaesésnek kell követnie) közgazdasági elméletét pedig még nem dobtuk végleg a sutba.
Ha pedig a világgazdaság bajairól kiderül, hogy csak az álmokban értek véget, jön a minden eddiginél keserűbb kijózanodás.