Jog, szakma, kormányőrök

Zajlik a számháború, hány törvényt sértettek meg az utókor emlékezetében a "Kormányőrök a népszámlálásban" néven megmaradó történetben. Eddig egy és négy közt szórnak a vélemények, pedig a lényeg nem ez. Hanem az, hogy megtörni látszik azon demokráciafelfogás "betanulása", amely szerint nem csak azt nem tesszük meg, amit a törvény tilt, hanem azt sem, amit -- jobb szó híján -- nem helyes. A legfrissebb botrányszagú sztoriban visszaköszönnek a letűnt rezsim utolsó éveinek érvei, amelyben a "létező" megpróbálta jogi köntösbe öltöztetni az olykor talán nem törvénytelent, de mindenképpen erkölcstelent. Tette ezt akkor, amikor feltűnt a színen előbb a demokratikus ellenzék, különösen pedig amikor a Fidesz, amelynek tagjai mindig az írott jogot kérték számon a hatalomtól a velük szembeni eljárásokban, méghozzá végtelen türelemmel, ámde vaskövetkezetességgel.
A Fidesz számára ez a tudás hatalomtechnikává romlott, a mögöttes morális követelmény eltűnt. A Dunagate-ügyben -- amelyben a Fidesz ugyanazt mondta, mint egykori liberális szövetségesei -- sem "csak" az volt a felháborító, hogy törvénytelen megfigyelést végzett a belső elhárítás, hanem az, hogy a titkosszolgálat a magánéletekbe türemkedett be. Fogalmam sincs, a mostani eset jogszabályba ütközik-e, de tizenkét év elteltével mit sem változott az a követelmény, hogy az erőszakszerveket csak a legszükségesebb mértékben "eresszük rá" a lakosságra. A Fidesz ma ugyanazzal érvel, amivel egykori ellensége, hogy "jogilag" rendben van, "szakmailag" pedig így ésszerű. (Most ne menjünk bele mélyebben abba, hogy ugyan miféle baj származhatott volna abból, ha a kérdezőbiztosok körzeteit úgymond megbontják, és a pár tucat védett otthonra korlátozzák a "cég" embereinek igénybevételét.)
Egyszerűen arról van szó, hogy minden, gyanúra okot adó tettet kerülnie kell a hatalomnak, még akkor is, ha az kényelmetlen, netán drága -- miként az egész demokrácia a pénzt zabáló pártokkal, a felesleges vitákkal, az ilyen-olyan jogvédelmi intézményekkel.
Nem ez az első példa arra, hogy a Fideszben a koherens alkotmányos gondolkodást felváltotta a jogászkodás, a formai kellékek mögé bújtatott álságos demokráciarontás. Orbán Viktor legutóbb azt mondta, hogy a kormánynak az emberek érdekeinek védelmében kell beavatkoznia a piaci folyamatokba. Ezzel is az a baj, hogy amit ennek örvén tesz (gázárak befagyasztása, a gyógyszerárak letörése erőből), nem azért nem szokás a világ boldogabbik felén, mert esetleg törvénytelen, hanem mert ellenkezik a demokrácia játékszabályaival -- nem mellesleg hamis az érvelés is, az árak ezúttal is "begyűrűznek", legfeljebb nem kizárólag a pénztáraknál, hanem szétterülve az élet számos területén. Az adatvédelmi biztos hivatalának munkáját minden bizonnyal -- legalábbis formailag -- elláthatná akár a Belügyminisztérium vagy az ombudsman általános helyettese is, netán -- a legújabb ötlet szerint -- az Országgyűlés valamelyik bizottsága, de ki nem látja, hogy ez éppen szembemegy a fejlett országok demokráciagyakorlatával, amelyben az egyik legvédettebb kincs a magánélet, amelyet pont az állammal szemben kell a leggyakrabban megvédeni. Ezt csak a végrehajtó hatalomtól függyetlen intézmény teheti meg. Az sem kizárt, hogy az Országimázs Központ milliárdjainak "kétlépcsős" elköltése (előbb pár tíz milliós keretszerződés tenderen, majd milliárdok verseny nélkül) jogilag rendjén való, csak hát... A jogászkodó mutyizás, a sundám-bundám "szakmázás" mindig gyanús, akár állami pénz elköltéséről, akár belügyisek mellékmunkára vezényléséről van szó. Még ha jogilag kerek is. Aki ezt nem érti, annak mindaz nem fontos, amiért a rendszerváltásnak értelme volt. Vagy érti, de az aktuális érdekek miatt "egy kicsit" félrefordítja fejét. Ahogyan a korrupció leggyakrabban apró ajándékokkal kezdődik, a demokráciának komoly sérelmet okozók sem összesküvés szervezésével indítanak, hanem például a másutt rigorózusan betartandó íratlan szabályok felrúgásával.

Bak Mihály-->