BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra itt van az aranyrali

Ismét az ezerdolláros lélektani határt környékezi az arany unciánkénti ára. A nemesfém a múlt hét második felében valósággal szárnyakat kapott: csütörtökön 997,7, pénteken 996,7 dolláron zárt. Az ezüst unciánkénti ára is több mint egyéves csúcson, 16,29 dolláron forgott a napokban. A nemesfémek árának emelkedése többnyire rossz ómen. Legutóbb több mint fél éve, februárban kellett dollárban számolva négyjegyű összeget fizetni az aranyért, amikor a Citigroup és a Bank of America államosításától tartva a nemzetközi befektetői hangulat mélypontra került. Az 1014 dolláros rekordárat pedig tavaly márciusban, a Bear Stearns összeomlása idején érte el a nemesfém.

„Az arany tipikus menekülőeszköz, ha erősödnek a gazdasággal kapcsolatos félelmek, emelkedik az ára” – mondta lapunknak Pintér András, a Budapest Alapkezelő elemzője. A mostani áremelkedés azonban szakértők szerint nem egy újabb pénzügyi Armageddon közeledtét jelzi. Inkább csak arról lehet szó, hogy a befektetők ismét arannyal kezdték fedezni az ügyleteiket, mivel attól tartanak, a márciusban kezdődött részvénypiaci raliban túlságosan magasra szaladtak az árfolyamok.

„Nem hinném, hogy a pénzügyi szektor instabilitásától való félelemről van szó, az áremelkedés inkább a globális fellendülés erősségével kapcsolatos szkepticizmust tükrözi” – mondta a CNN-nek Kathy Lien, a New York-i GFT brókercég devizakutatási igazgatója. (Ezt a pesszimizmust tükrözi az amerikai állampapírok hozamcsökkenése is. A tízéves amerikai állampapírok hozama az egy évvel ezelőtti 3,8 százalékról 3,3 környékére süllyedt.)

Emellett szakemberek szerint az is az arany árának emelkedését okozhatja, hogy a Federal Reserve által a pénzügyi rendszerbe pumpált hatalmas likviditás miatt a befektetők egyre inkább a dollár gyengülésére és az infláció növekedésére számítanak. „Az arany árát jelenleg két tényező hajtja: a menekülés a kockázatos eszközökből, illetve az inflációs félelmek újbóli megjelenése” – mondja Stefano Marion, a montreali National Bank Financial Group közgazdásza. „Az arany inflációs és deflációs környezetben is jó befektetés lehet” – teszi ehhez hozzá Pintér. Deflációban biztonságos menedéket jelent a csökkenő árfolyamokkal szemben, inflációban pedig véd a pénzromlás ellen.

Ha az arany ára 1000 dollár fölé megy a következő napokban, Pintér szerint ráugorhatnak a befektetők, és tovább emelkedhet az árfolyama. Ma-rion szerint azonban tartósan magas árra nem érdemes számítani. Ahogy ugyanis a gazdaság kezd kilábalni a válságból, az arany menedék szerepe csökken, így kevesebben vásárolják, emellett az inflációval kapcsolatos félelmekről is könnyen kiderülhet, hogy alaptalanok voltak, mivel a világ vezető jegybankjai várhatóan uralni tudják a helyzetet. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.