Világgazdaság

200 millióért vették meg Overdose felét a nemzeti multik

Megvette a magyar csodaló, Overdose tulajdonjogának 50 százalékát öt magyar vezető nagyvállalat. A vezetők szerint a példa nélküli összefogásra azért volt szükség, hogy a ló továbbra is hazai színekben versenyezhessen.

A CIG Pannónia Életbiztosító Zrt., az EUROINVEST Zrt., a Közgép Zrt., a MOL Nyrt., valamint az OTP Bank Nyrt. felsővezetői és Mikóczy Zoltán, a ló tulajdonosának jelenlétében írták alá azt a szerződést, amely szerint a vállalatok támogatják Overdose felkészítését, valamint a versenyek indulását. A megállapodás értelmében a társaságok 10-10 százalékos tulajdonjogot szereztek a januárban megalapított Overdose Vagyonkezelő Kft-ben összesen 200 millió dorint értékben. 

A vezetők úgy vélik, hogy csak ily módon garantálható, hogy a külföldön is körberajongott 1,5 milliárd forint eszmei értékű ló továbbra is magyar színekben indulhasson.

Járai Zsigmond, a CIG felügyelőbizottságának elnöke, a társulás ötleadója derültséget kiváltva kijelentette: "Vettünk egy fél lovat!" Demján Sándor, az EUROINVEST elnöke - a "Társulj, fogj össze magyar!" mozgalom elnöke - elmondta, hogy az évszázad üzlete a szórakoztatás, melynek meghatározó eleme a lósport is. Hozzátette: ennek ellenére nem a profitszerzés vezérelte őket, inkább követendő példával akartak szolgálni.

Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója Overdose és az olajipari vállalat között azt a párhuzamot vonta, hogy mindkettőnek magyarként, de nemzetközi versenykörnyezetben kell helytállnia. Wolf László, az OTP vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a társaság számára már hagyomány, hogy a hazai lovassportot, és Overdose-t is támogatják.  

A megállapodás fontosabb elemei:

1. Bármilyen versenyen Overdose csak magyar színekben indulhat.

2. Overdose promóciós és reklámjoga a tulajdonosokat illeti.

3. Minden versenydíj-bevétel a társaságot ötven százalékban tulajdonló Mikóczy Zoltáné, aki ebből fedezi a ló tartását, versenyeztetését.

4. A tulajdonosok között egyhangú szavazat szükséges a ló átruházásához, reklámjogának harmadik fél részére történő értékesítéséhez.

Mikóczy Zoltán bejelentette: a tervek szerint Overdose tavasztól újra versenyzőként látható. Egy-két felvezető májusi verseny után az angol Royal Ascot-i derbi megnyerése a cél június 19-én. Az elképzelés szerint az extraklasszis belga Cristophe Soumillon zsoké lovagolja majd Overdose-t.


[enews_gallery id='303499']

Amerikai piac - heti elemzés BÉT - Napi események Járai OTP hivatali visszaélések Demján Dávid Ibolya EGIS Nyrt. Gyurcsány Ferenc lemondott országgyűlési választások 2010 Overdose Hernádi Federal Reserve - Fed Demszky Gábor Wolf Mol Csorbai Hajnalka tömegközlekedés korrupció