Világgazdaság

Néhány hét és bukhatnak a portugálok is

Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem professzora úgy gondolja, hogy Görögország és Írország nem kerülheti el az államadósság újrastrukturálását. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezető közgazdásza hozzátette: megvan az esélye annak, hogy Spanyolország és Portugália is erre a sorsra jut. Elkerülhetetlen, hogy a köz- vagy magánadósság átütemezésre kerüljön egyes periferiális államokban - vélekedett a közgazdász. Az AXA elemzői még rosszabbul látják a jövőt: szerintük Portugália néhány héten belül nemzetközi segítségre szorulhat.

Írország és Görögország államadósságának újrastrukturálására fog kényszerülni, Spanyolország és Portugáliá lehetséges, hogy szintén ezzel kényszerül szembenézni, hogy túlélje az európai szuverén adósságválságot Kenneth Rogoff, a Harvard Egyetem közgazdász-professzora szerint – tudósít a Bloomberg hírügynökség.

- Azt gondolom, hogy két vagy három ország – Görögország, Írország és Portugália – esetében elkerülhetetlen az átütemezése – nyilatkozta Rogoff, szerda este Berlinben, amit a német pénzügyminisztérium rendezett.

Az (EU) vezetői ebben a hónapban tervezik, hogy megállapodjanak az adósságválság megoldása kapcsán, azonban Angela Merkel német kancellár elutasította azokat az álláspontokat, mely szerint alacsonyabb kamattal kellene hitelt adni a bajba került államokban.

Közgazdászok azonban úgy gondolják, hogy az adósságválságban szenvedő országoknak olyan kamatszint mellett kellene hitelt nyújtani, mint amilyen kamattal az EU hitelhez jut. Az országok nehezen tudnak kilábalni a válságból: a megszorítások visszavetik a növekedést, ős újra recesszióba taszítják az államokat, és a magas kamatteher miatt még nagyobb problémával kell megküzdeniük.

Kenneth Rogoff, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezető közgazdásza úgy vélekedett, hogy néhány euróövezeti tagországban az adósság újrastrukturálásával kell úrrá lenni a válságon amellett, hogy a kötvénytulajdonosoknak szembe kell nézniük azzal, hogy 40 százalékos veszteséget könyveljenek el.

Hozamugrás

Korábban Németország azt javasolta, hogy a 2013-tól azok az euróövezeti országok, melyek effektív fizetőképtelenné válnak, a kötvénytulajdonosaik veszteségeket írjanak le. Ennek hatására megugrottak a periferiális államok kötvényhozamai, mely hozzájárulhatott ahhoz, hogy Írország nemzetközi segítségre szorult.

„Elkerülhetetlen, hogy a köz- vagy a magánadósság átstrukturálása megtörténjen mind a négy országban” – tette hozzá Rogoff.

Portugália 10 éves államkötvényeinek hozama 7,64 százalékon állt február 10-én, mely a legmagasabb szint 1999, az euró létrejötte óta. Szerdán 7,47 százalékon állt a portugál hosszú kötvények hozama Londonban. Tavaly november 10-én ugrott először 7 százalék fölé a hozam, idén február 4-e óta folyamatosan e szint felett áll.

„Ha Spanyolország az államadósság újrastrukturálására kényszerül, nem hiszem, hogy vége lesz a sorozatnak” – mondta a közgazdász. Olyan országokban is erre kerülhet a sor, mint Belgium – fűzte hozzá. Spanyolországgal kapcsolatban azt is kiemelte Rogoff, hogy az állam „túl nagy".

Portugália elfogadhatja a pénzügyi mentőövet „a következő néhány hétben”, amint az államadósság megújításának költsége „fenntarthatatlan” lesz – mondta az AXA Investment Managers a Bloombergnek.

Rogoff korábban azt mondta a Frankfurter Allemeine Zeitung újságnak, hogy Görögországot és Portugáliát „sürgetni kellene”, hogy elhagyja az euróövezetet, mely segítene helyreállítani az államháztartást. Szerda este kijelentette: megfelelő lenne, ha Görögország elhagyná az övezetet, de nem hiszem, hogy meg fog történni.

A portugálokon szépen lassan, de fokozódik a nyomás. Az öt éves lejáraton például rekord szintre emelkedett a hozam, ami azért érdekes, mert már alig 25 bázisponttal marad el a 10 éves hozamszinttől, vagyis a hozamgörbe hosszúoldala összeér. Ez egyértelműen a bizalomvesztés jele, ugyanis a befektetők Portugália kimentését árazzák, ez növeli a hosszú oldali kockázatokat, ami elsősorban az 5 éves horizonton érezteti hatását - írják az Equilor elemzői.

hozam adósság portugál államcsőd Rogoff Görögország ujrastrukturálás