A darab apropója gyanánt akár el is gondolkodhatott azon formulán, hogy „venni, vagy nem venni?”. Tavaly márciusban az egyik minisztere Bulgáriában azzal élcelődött, hogy „mindig lesz valaki, aki ujjal mutogat ránk, akár veszünk, akár nem”. Amint azonban azt Ven legutóbbi európai útja – Nagy-Britanniában, Németországban és Magyarországon – mutatja, Kína valóban vásárol, az országainak vezetői pedig készséggel adnak el neki.
Ven körútját néhány abszurd fordulat tarkította. Budapesten méltatta Petőfi Sándort – akinek a szabadságról írt XIX. századi ódája a magyar kultúra egyik gyöngyszeme –, miközben vendéglátója, Orbán Viktor miniszterelnök elismerően szólt Kínáról, ahol a felsőoktatási tananyagban szerepel a szóban forgó vers. Ez valószínűtlennek tűnik (bár igaz – a szerk.): Mao Ce-tung az egyik leghíresebb beszédében, 1957 februárjában – a szovjetellenes magyar felkelés leverése után – kiátkozta a Petőfi Klubot, és azon sajnálkozott, hogy „a magyar kommunisták szinte egyetlen ellenforradalmárt sem öltek meg, ezért kerülhetett sor a magyar incidensre”. A kínai vezető akkor teljes mértékben támogatta szovjeteket a felkelés elfojtásában.
Azt nem nehéz kitalálni, hogy Orbán – aki 2000-ben még fogadta a dalai lámát – miért folyamodott ilyen színlelt méltatáshoz, és miért esett túlzásba, amikor Magyarország Kínához fűződő „történelmi szövetségéről” beszélt. Ven a kormánya nevében megígérte, hogy a kínai bankok egymilliárd euró erejéig finanszírozni fogják magyar cégek kínai beruházásait, emellett kilátásba helyezte bizonyos összegű magyar államkötvény megvásárlását. Eltérően 2000-től, az idei Ven-látogatás idején okmányegyeztetésre hívták be a rendőrséghez a Magyarországon élő tibeti menekülteket, ezzel lényegében távol tartották őket az utcákról.
Ennél is rosszabb, hogy a kínai kormányfő látogatásakor Orbán a féléves magyar EU-elnökség zárónapjait irányította, mégsem ejtett egy szót sem az Európai Unióról, leszámítva egy újabb elragadtatott dicshimnuszt arról, hogy országa képes lehet a kínai termékek régióbeli elosztásában logisztikai központként szerepet játszani.
Londonban jóval hűvösebb fogadtatásban részesült Ven Csia-pao, aki méltatlankodott amiatt, hogy bírálatokat kapott az emberi jogok kínai helyzetét illetően. Itt kevés megállapodást írtak alá, az egyik a sertéshús és baromfi kínai vásárlásáról szólt, elfogadtak egy pandavédelmi egyezményt, emellett megállapodtak egy Kínában végrehajtandó brit energiaipari beruházás finanszírozásáról. Annyit a brit miniszterelnök, David Cameron javára lehet írni, hogy megemlítette „az európai és a kínai piacokhoz való kölcsönös hozzáférés megteremtésének szükségességét”.
Egy közös elem mindazonáltal volt a budapesti és a londoni látogatásban: Peking mindkét esetben finanszírozási támogatást helyezett kilátásba magyar, illetve brit cégek kínai beruházásaihoz. Ez mindenképpen új fejlemény. Kína egészen a legutóbbi időkig igénybe vett európai „fejlesztési” hiteleket. Például a pekingi repülőtér csillogó, hármas termináljának építését, utóbb pedig az alternatív energia felhasználásába irányuló beruházásokat finanszírozták sok milliárd eurós, közpénzekből származó, európai hitelekkel.
A fejlemény arra utal, hogy Kína – kiemelkedvén a szegény államok sorából – megértette annak szükségességét, amit az európaiak kölcsönösségnek neveznek. Ez év nyarán az EU felülvizsgálja a nagyobb felzárkózó államokkal – mindenekelőtt Kínával – fenntartott partnerségi egyezményeit. Ennek során Európa várhatóan olyan feltételek alkalmazását szorgalmazza Pekingtől, amelyek inkább egy felemelkedő nagyhatalomra jellemzők, semmint egy fejlődő államra.
A kínai fővárosban vélhetően egy további üzenetet is vettek: bár Ven elutasította az emberi jogok otthoni alkalmazásával szembeni bírálatokat, figyelemre méltó, hogy európai útjának előestéjén kiengedték a börtönből a rezsim két ellenzőjét, az egyik Aj Vej-vej, a másik Hu Csia. Persze ezeknek a gesztusoknak a jelentőségét nem szabad eltúlozni, hiszen a három és fél éves büntetésből Hu esetében már csak hat hónap volt hátra, Ajt pedig adóelkerüléssel vádolják. A gesztusokat azonban alábecsülni sem szabad, mert Peking végül két fontos ügyben tett engedményt.
Ven Csia-pao útjának utolsó állomásán, Németországban csak az üzletről szólt minden. Korábban a párizsi légi bemutatón és vásáron a kínai küldöttek még elhárították egy Airbus-rendelés aláírását, megtorlásként a légi forgalomra kivetendő karbonadó terve miatt. Alig néhány nappal később viszont Berlinben aláírtak egy szerződést 88 (kínai források szerint 62) Airbus megvásárlásáról. A tanácskozáson Angela Merkel sem beszélt sokat európai ügyekről, a tárgyalások végig kétoldalú jellegűek maradtak. A németek – különösebb meggyőződés nélkül – felvetették az emberi jogok ügyét, a kínaiak ezzel szemben a piacgazdasági státus megadását sürgették.
A kínai kormányfő látogatása a legtöbbet Európa általános állapotáról árul el. Európa periferiális országai teljesen demoralizált állapotban vannak, ezért esetenként kapva kapnak bármely fausti ajánlaton, amellyel csak találkoznak. Ugyanakkor Európa korábbi nagyhatalmai sem tudnak mit kezdeni Kína új keletű nemzetközi erejével, amelyet csak nagyobb európai egységgel lehetne kezelni, erre viszont nincs hajlandóságuk. Valójában Németország manapság csak annyira európai, amennyire az unió az ő gazdasági érdekeit szolgálja.
Eközben Kína képessé vált arra, hogy alkalmazza Mao stratégiájának modern kori változatát: „a városokat a vidék felől kell bekeríteni”. Az ázsiai ország vezetői ma az unió perifériáin folyó kiárusításokban alkalmi áron vásárolnak fel mindent, ami eladó, miközben Európa egészét csupán üres támogatásukról biztosítják.
