BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

44 ezer termék - Két új mega áruházat nyit az Euronics

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Holnap egyszerre két, egyenként 1600 négyzetméteres Euronics Mega áruházat nyit a fővárosban a veszprémi székhelyű Euronics-Vöröskő Kft. Így már 9 áruháza lesz Budapesten, országszerte pedig 65. Ezzel a teljes Euronics hálózat 128 egységesre bővül. Az egyik új áruház a Corvin Bevásárlóközpontban, a megszűnt Electro World helyén, a másik a KöKi Terminál bevásárlóközpontban kezdi meg működését.

„Folytatjuk a két hónapja megkezdett projektet” – emlékeztetett Fliszár Balázs ügyvezető igazgató, utalva arra, hogy augusztus elején Budaörsön és a Budakalászon lakta be az egykori Electro World üzletek helyét Euronics Mega áruházaival. Ez a négy, úgynevezett Mega áruház közel 120 embernek ad munkát. „Vizsgáljuk, hogy folytassuk-e a terjeszkedést Budapesten, illetve, hogy a megyeszékhelyeken érdemes-e a szokásosnál nagyobb méretű Euronics egységeket létesíteni” – mondta Fliszár Balázs, hozzátéve, hogy az augusztusban nyitott két fővárosi áruház a várakozásoknak megfelelően működik.

De nem csupán azok: az Euronics-Vöröskő Kft. esetében szeptember végéig mind a háztartási gépek, mind a szórakoztatóelektronikai eszközök forgalmát tekintve bő tízszázalékos a növekedés az elmúlt év azonos időszakához képest. A televíziók esetében ez a volumen megközelítette a 15 százalékot. Érdekes ugyanakkor, hogy a válság ellenére nem a legolcsóbb termékek a legkelendőbbek. A vásárlók egyre nagyobb figyelmet szentelnek az ár/érték aránynak.

Az 1500 négyzetméter körüli eladóterű Euronics Mega áruházak új fejezetet jelentenek az eddig nettó 300–700 négyzetméteres üzletekkel dolgozó Euronics-Vöröskő Kft. életében, hiszen ekkora egységekkel még sosem rendelkezett a hálózat, amely eddig ott volt erős, ahol a nagy alapterületű áruházakat létesítő multik nem tudtak hatékonyan működni.
Fliszár Balázs kiemelte: nem kizárt, hogy jövőre is folytatják a hálózatbővítést, ha a piaci folyamatok lehetővé teszik, de nem a terjeszkedés a legfontosabb szempont, hanem a nyereségesség fenntartása. Az Euronics-Vöröskő Kft. nem tervezi 2 ezer négyzetméteresnél nagyobb alapterületű üzletek létesítését, mert azokat már nem lehet gazdaságosan üzemeltetni.

A Mega-koncepció nem más, mint egy piaci lehetőség kihasználása, amely révén a nagy alapterületen be tudják mutatni a teljes, több mint 44 ezer cikkelemből álló kínálati palettát, és a korábbiaknál jóval nagyobb helyet kaphattak a tartozékok és kiegészítők. Az áruházba odaszoknak a vásárlók, ha tudják, hogy többfajta egér, laptoptáska, pendrive vagy elem és csatlakozókábel között válogathatnak. A kiszolgálásról pedig több mint 30 fős személyzet gondoskodik áruházanként. A tapasztalatok szerint ugyanis a vásárlók igénylik, hogy hozzáértő szakemberek segítsenek az árucikkek közti választásban. Igaz, a több alkalmazott nagyobb költségterhet jelent, de – amint Fliszár Balázs kiemelte – az Euronics-Vöröskő Kft. a pénzügyi válság ellenére is folyamatosan nyereséges volt, a hálózatbővítést pedig komoly modellszámítások után határozta el a vállalat.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.