Világgazdaság

Nagyot zuhant a Vivendi-profit, a befektetők elégedettek

A francia távközlési és médiaórás, a Vivendi a második negyedévet az egy évvel korábbitól 44 százalékkal elmaradó adózott eredménnyel zárta.

A 463 millió eurós adózott profit mellett a piac az egyszeri tételekkel kiigazított adózás előtti eredményre figyelt leginkább. Ebben a sorban 1,32 milliárd euró szerepelt, ami éves összevetésben 21 százalékos csökkenést jelent. A piac valamivel rosszabbra számított; a konszenzus 23 százalékos éves mínusz volt.

A profit csökkenése a Vivendi jelentése szerint annak tudható be, hogy a mobilüzletágban (SFR) a francia piacra januárban belépő új szolgáltató miatt csökkenteni kellett az árakat.

Az árbevétel a második negyedévben 6,97 milliárd euró volt, ez 1,5 százalékos éves visszaesést jelent. Az SFR, amely 2011-ben a bevétel 42 százalékát adta, „mindössze” 2,83 milliárd eurót szállított, 7,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A Vivendi tulajdonában lévő Universal Music Groupnál 7,9 százalékkal, 961 millió euróra, a Activision-Blizzard játék-divíziónál – részben a gyengébb euró hatásának – betudhatóan – 5,2 százalékkal, 837 millió euróra nőtt a forgalom.

A befektetők nem voltak elégedetlenek az eredményekkel: a Vivendi részvényárfolyam a csütörtöki kereskedés elején fél százalékkal emelkedett.

Nemzetközi konfliktusok makroadatok Vivendi Universal MusicA második Orbán-kormány Ford forintárfolyam A második Orbán-kormány energetika repülés Adósságválság az EU-ban makromutatók Google Inc. Élelmiszerpiac Deviza- és árupiac Samsung Volkswagen Csoport kgfb Ryanair tömegközlekedés