Egy dolog bizonyos: ha dél-koreai vállalkozásokról beszélünk, pillanatok alatt kiderül, hogy van mögöttük ország. A hagyományos ipari vállalkozásokat negyven évvel ezelőtt éppúgy támogatta a szöuli kormány, mint most a popipari expanziót.
Dél-Korea gazdasági felemelkedését az 1960-as években egy diktátor alapozta meg. Pak Csonghi katonai kormányzata volt az, amely elfogadta az exportorientált gazdaság felépítésének stratégiáját. Az ország növekedését az hajtotta: rádiók és tv-k, autók és mobiltelefonok, hajók és háztartási gépek gyártása és kivitele, akárcsak korábban a nyugat-európai, amerikai gazdaságot, vagy kicsit később a japánt. Ha annak idején a sajtó Japan Ltd.-ről beszélt, ez ugyanúgy érvényes Dél-Koreára is. Vagy még úgyabbul.
Az export most – ugyancsak amerikai vagy brit mintára – kiegészülhet egy új ágazattal, ez pedig a koreai popzene, a szappanoperák és a filmek gyártása és kivitele. Ez lehet Dél-Korea új sikerágazata a következő években. Vannak, akik szerint ez csupán menedzsment kérdése, mert popzenét és más szórakoztatóipari terméket úgy kell gyártani, ahogy autót.
Azt, hogy komolyan kell venni a fentieket, a koreai Eximbank Szöulban tartott október végi konferenciája bizonyította. Ez a tanácskozás Dél-Korea kulturális és szórakoztatóiparának fellendítésével, és annak a nemzetgazdaságban elfoglalt jövőbeli helyével foglalkozott.
Még egy el nem hanyagolható apróság, amely az elmúlt hónapokban meghozta a koreai popexport eddigi legnagyobb sikerét: a Gangnam Style című rap-blöff-paródia, amely néhány hónap alatt minden idők legtöbbet nézett YouTube-videoklipje lehet.
A konferenciát – amelyet a szöuli Kulturális, Sport és Turisztikai Minisztérium (MCST), valamint a Koreai Kreatív Tartalom Ügynökség (KOCCA) is támogatott – a szórakoztatóipar vezetői, bankárok és politikai vezetők egyaránt fontosnak tartották, azért, hogy megtalálják a megfelelő modellt és a finanszírozási lehetőséget a dél-koreai pop exportjához.
A popzene ugyanis olyan árucikké vált az elmúlt évtizedekben, amellyel nagyon sok pénzt lehet keresni, erről például Elvis és a Beatles menedzserei és lemezkiadói tudnának beszélni, vagy a japán Sony, amely bevásárolta magát az amerikai szórakoztatóiparba.
