Világgazdaság

A Real Madrid legfőbb bevételi forrása az új stadion lehet

A Real Madrid új stadionjának megépítésével akarja majd a jövőben megszerezni bevételeinek többségét. A klubnak ugyanis a jelentős összegeket hozó televíziós jogdíjakból csökkenni fog a bevétele, mivel a többi csőd közeli spanyol klubok érdekében újraosztják a televíziós jogokért járó pénzeket.

Jelenleg négy pályázat verseng, hogy melyik lehet a Real Madrid leendő stadionja. A spanyol Marca szerint a királyi klub azt tervezi, hogy a jövőben a legfőbb bevételi forrása az új létesítmény lesz. Azt várják, hogy egyes német és angol klubokhoz hasonlóan, még jelentősebb bevételeket hoznak majd a mérkőzések egy ultramodern létesítményben.

A Real Madrid tavaly 514 millió eurós bevétellel rendelkezett, ami a világ futballklubjai között a legnagyobb volt, s ezzel már nyolc éve egyeduralkodó. A marketing bevételekből 164 millió származott, az összbevétel 32 százaléka. Igen jelentős volt a televíziós közvetítési jogok értékesítéséből származó bevétel is, 159 millió euróval (az összbevétel 32 százaléka). A kereskedelmi partnerek révén 150 milliós bevétel volt, és 40 millió eurós bevétel volt a barátságos, és egyéb nemzetközi mérkőzésekből. Jelentős bevételt hoztak az Emirates Airlines-szal és a BVA spanyol bankkal kötött szerződések. Az Adidas-szal kötött szerződést hét évvel meghosszabbították a 2019-20-as szezonig, ami mintegy 40 millió dollárt hoz évente, de új kontraktus lesz a bwinnel is.

A Forbes magazin legújabb kimutatása szerint már a legértékesebb futballklubnak számít a világon, így megtörte a Manchester United 8 éve tartó hegemóniáját. A Real Madrid jelenlegi értékét 3,3 milliárd dollárra taksálták, a második helyre szorult Manchester United 3,17 milliárdot. A harmadik helyen nagy rivális FC Barcelona szerepel 2,6 milliárd dollárral. A Real Madrid egyébként nemcsak a labdarúgóklubok, hanem az összes sportágat tekintve is a legértékesebb klub jelenleg a világon.

A két legerősebb klub, a Real és a Barcelona Spanyolországban szinte a teljesen lefölözi a közvetítési jogok értékesítésének hasznát. A kisebb klubok tiltakoznak ez ellen és elérték, hogy a jövőben a szerződésekből több bevétel jut majd nekik is. A spanyol klubok tartozása eléri a 670 millió eurót, igaz ez az összeg tavaly még 750 millió euró volt. Az európai szövetség (UEFA) decemberben kitiltotta a Málagát a következő szezon kupaküzdelmeiből, mivel az andalúziai klub nem fizette időben az adóit és a játékosok bérét. A katari kézben lévő klub az előző idényben még az egyik legnagyobb költekező volt a játékospiacon.  A tartozások miatt az utóbbi években több egylet kért csődvédelmet Spanyolországban, legutóbb januárban az élvonalbeli Deportivo La Coruna folyamodott ehhez. A televíziós jogok újraosztásából vélnek nagyobb bevételeket a korábban a pénztárcájukhoz drágán igazoló és túl magas béreket fizető spanyol klubok. Szinte mindegyiknek tartozása van. Az egyébként több spanyol klub, így a Real Madrid és a Valencia tiltott állami és önkormányzati támogatása miatt vizsgálódik, mert megsérthették az uniós versenyjogot.

Angliában az televíziós közvetítési jogok egyenlőbb elosztásnak köszönhetően többségében stabil a klubok anyagi helyzete, a világ 20 legtöbb bevételt szerző klubja között 8 van a premier League-ben. Az angol élvonal klubjai a következő idénytől három évre 3,7 milliárd eurót kapnak a hazai közvetítési jogokból, 70 százalékkal többet, mint a korábbi kontraktusban. A nemzetközi kupák közvetítéseivel már több mint 6,1 milliárdot kaszálhatnak a Premier League csapatai. Minden egyes klub 24,7 és 37 millió euró közötti összeghez juthat így szezonként. A német Bundesligában szintén új, 50 százalékkal több pénzt hozó szerződést kötnek a közvetítési jogokért.

Az új Real Madrid stadion várhatóan 2015-re készül majd el, a jelenlegi 80 ezer férőhelyes létesítmény átépítésével. Az új Santiago Bernabéu Stadion befogadóképességét 93 ezres növelik, így nagyobb lehet a londoni, 90 ezres Wembleynél is. Így a világ harmadik legnagyobb arénája lehet a mexikóvárosi Azték Stadion (105 ezer fős) és a barcelonai Camp Nou (98 772 fős) mögött.

Az átépítés költségeit 200 és 250 millió euró közöttire teszik, amelyet öt év alatt írnának le. Az új VIP-szektoroktól például évi 10 millió euró bevételt várnak. A stadion körül bevásárlóközpontot, luxusszállodát, éttermeket és egyéb kiszolgáló épületeket terveznek. Florentino Perez klubelnök a négy pályázótól azt is elvárja, hogy legyen behúzható, húsz perc alatt bezárható tetőszerkezet is. Egy 360 fokos, így minden szögben látható kijelzőt is elvárnak a pályázóktól. Az új feltételekkel április 30-ig várják a már kiválaszott négy pályázótól az új anyagokat.

Valencia Emirates Airline Santiago Bernabéu bevétel Florentino Perez Deportivo la Coruna Spanyolország BVA futball televíziós közvetítési jogok tartozás Marca stadion Camp Nou Málaga labdarúgás csődvédelem Barcelona Európai Unió Forbes Real Madrid Manchester United