Bassár el-Aszad ismét tagadta, hogy az általa irányított hadsereg állt volna az augusztus 21-ei, Damaszkusz környéki gáztámadás mögött. Egyúttal azt állította, hogy kormánya mindenben együttműködik a nemzetközi vegyifegyver-ellenőrökkel, akik a szíriai mérgesgáz-arzenál megsemmisítésén dolgoznak az országban.
A szíriai elnök a Der Spiegel német hetilapnak adott interjújában elismerte, hogy ő is követett el hibákat, azonban továbbra sem hajlandó tárgyalni a felkelőkkel. Az interjúban továbbá kitartott korábbi álláspontja mellett, vagyis, hogy nincs esély a konfliktus tárgyalásos úton való rendezésére, és bízik abban, hogy győzelmet arat a felkelők felett.
A vegyifegyverek felszámolását Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is üdvözölte. Hozzátette, fontos, hogy a szíriai kérdéssel kapcsolatban tiszteletben kell tartani az emberi jogi és humanitárius törvényeket. Nem katonai, hanem politikai eszközökkel kell megoldani a problémát. Hangsúlyozta, a válsághelyzetek megoldása mellett a világszervezet tágabb feladata, hogy biztosítsa a világ fenntartható fejlődését, és felszámolja a szegénységet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.