Nem fogy a babakötvény
Nem reklámozták, ezért nem fogyott a babakötvény a Magyar Államkincstár szerint. Tavaly több mint az egyharmadával esett vissza a frissen kötött Start-számlák száma a kincstárnál, alig több mint 23 ezer gyereknek nyitottak ilyen konstrukciót a 2014-es 37,2 ezer után. Pedig a 2015-ös adatot még egy technikai tényező is szépíti: márciusban az állam – hivatalból – 3800 állami gondozott kisgyerekről is gondoskodott így, nélkülük a felére esett volna vissza az új számlák száma. Start-számlát nyitni pedig elvileg mindenkinek megéri, a számlavezetés ingyenes, a számlán elhelyezett babakötvények kamata pedig vonzó, 3 százalékponttal haladja meg az inflációt, de negatív infláció esetén is minimum 3 százalékos, sőt még 10 százalékos állami támogatás is jár a befizetésekre.
A kincstár viszont erről tavaly csak kisebb-nagyobb rendezvényeken kampányolt, emellett egy rajzpályázatot rendezett. Az idén is egyelőre rendezvényeken próbálnak porverést csinálni a Start-számláknak, ezek a kincstár honlapja szerint főleg babaruhabörzék. A siker továbbra is mérsékelt, az idén januárban 7362 gyerekből csupán 2021-nek nyitották meg a számlát. Az sem dobta meg az értékesítési számokat, hogy folyamatosan nyílnak az állampapír-értékesítési pontok, immár 40 van belőlük, és ma nyitják a következőt. A hét két-három napján néhány órán át nyitva tartó egységekben eddig valamivel több mint 12 ezer Start-számlát nyitottak, vagyis a nem egészen 95 ezer szerződés zömét a megyeszékhelyeken található nagy kincstári fiókokban kötötték. Valószínűleg a helyi lakosok többsége nem is hallott arról, hogy a kormányablakokban is lehet már állampapírszámlát nyitni.
A Start-számla nemcsak kisbabáknak, de újabban már bármelyik 2006 előtt született gyereknek nyithatnak a szülők, annyi csak a kikötés, hogy legkevesebb három évig kell ezen a számlán tartani a megtakarítást. Ez a lehetőség is 2012 ősze óta megvan, de csupán 7667 szülő élt vele, ők csaknem 4 milliárd forintot takarítottak meg eddig a gyerekeiknek. Azok a gyerekek, akikről az elsők között kezdtek így gondoskodni, és időközben betöltötték a 18 éves kort, már elvileg hozzá is juthatnak a pénzükhöz. A kincstár azt nem árulta el, voltak-e már kifizetések, de ha valaki fel akarja venni a pénzét, annak igazolnia kell, hogy azt a jogszabályban meghatározott célokra fordítja majd: költheti egyebek között iskolai tanulmányokra, pályakezdésre, lakásra vagy a gyerekvállalás feltételeinek megteremtésére is.


