Felpörgött az Alteo-sztori
Lassan minden hétre jut valami csemege az Alteo befektetőinek. Múlt szerdán vezették tőzsdére a társaság március végén zárt körben forgalomba hozott, 2020/I. elnevezésű, 2 milliárd 150 millió forint össznévértékű kötvényét. Tegnap pedig arról a 200 millió forintos fejlesztésről adtak hírt, amelynek célja a korszerűsítés, valamint a hatékonyság és az ellátásbiztonság növelése az Alteo soproni erőművében. A beruházás keretében egy 10 MW teljesítményű, új gőzkazán létesül, s a munkálatokkal a fűtési szezon kezdetére, októberre készülnek el. A fejlesztés nyomán javul az erőmű hatásfoka, csökkentve a szén-dioxid- és egyéb károsanyag-kibocsátást és a hőtermeléshez szükséges tüzelőanyag költségét.
Mint azt Papp András, az Alteo vezérigazgató-helyettese elmondta, a vállalat soproni erőműve kiemelkedő jelentőségű, nyugati bázisuk legfontosabb elemeként funkcionál, mert a soproni partnerek, elsősorban a Sopron Holding és a Heineken Soproni Sörgyár energiaellátásán túl innen történik a győri erőmű, valamint a nyugat-magyarországi szélerőművek távfelügyelete is. A létesítmény harminc helyi ipari ügyfelet szolgál ki, továbbá a városi távhőszolgáltató részére is értékesít hőenergiát.
A soproni fejlesztés része annak a beruházási programnak, amelynek keretein belül az Alteo az elkövetkező egy-két évben további sikereinek és növekedésének megalapozásaként 10-15 milliárd forintot tervez befektetni különböző projektekbe – mondta a Világgazdaságnak Kovács Domonkos igazgató. Hozzátette: a beruházási sztorit ezután sem teszik takaréklángra, a következő hetekben további fontos bejelentésekre számíthatunk.
A megújuló és hagyományos energiaforrások területén egyaránt aktív, az okosenergia-szolgáltatások területén pedig piacvezető vállalat az idén februárban 800 millió forint értékű zöldmezős naperőmű-beruházást indított Domaszéken, március elején pedig Debrecenben kezdett egy depóniagáz-hasznosító erőmű fejlesztésébe.
A beruházási tervek finanszírozási háttere stabil, köszönhetően a tavaly őszi 1,4 milliárdos részvénykibocsátásnak és a vállalati kötvényprogramnak. Ez utóbbi esetében érdemes kiemelni, hogy a múlt héten tőzsdére vezetett, évi 4,49 százalékot fizető, három és fél éves futamidejű új kötvények közel felét a lejáró régi kötvényekért cserélték, vagyis a befektetők bíznak a társaságban.
A chartra pillantva azt látjuk, hogy a kurzus jó ideje a 4750 és 4950 közti sávban oldalazik. Ebből a megszokott mozgásból a májusi szelvényvágás sem tudta kizökkenteni. A papír egyébként részvényenként 130 forintos osztalékot fizetett a tavalyi év után, míg egy évvel korábban részvényenként 120 forintos osztalékot fizettek.
Kovács Domonkos megerősítette, hogy ha a tervezett beruházási program megvalósul, akkor két-három éves távlatban felmerülhet egy újabb részvénykibocsátás is.


