BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rejtélyes befektető mozgatja a piacot

Tavaly december óta szinte töretlenül emelkedik a török tőzsdének a száz legnagyobb vállalat teljesítményét tükröző indexe: a több mint 30 százalékos rali után a múlt héten már átlépte a százezer pontot. Azt, hogy mi okozza a szédületes tempót, csak találgatja a piac, hisz fundamentálisan nincs ok a hurráoptimizmusra. Igaz, az ötszázalékos, első negyedéves GDP-bővülés kiemelkedő, de annak alapját leginkább az állami beruházások és az újjáéledő – főleg orosz – turizmus adja. Az első negyedévben nőtt a munkanélküliség, a líra pedig sokat veszített értékéből. A Financial Times szerint a befektetők és a szakmabeliek egy éve figyelnek egy rejtélyes, ismeretlen szereplőt, aki tőzsdei műveleteivel diktálja a tempót. Különösen a volatilis napokon figyelhető meg, hogy a piacon csak „fickónak” nevezett spekuláns ügyletei dominálják a kereskedést. A jelenségre reagált Himmet Karadag tőzsdeelnök is, aki a Bloombergnek úgy fogalmazott: a „fickó” észszerű és profitábilis üzleti döntéseket hoz, ami jót tesz a török gazdaságnak. A lapnak több befektető is megerősítette: nemegyszer elég csak lekövetni az ismeretlen befektető pozícióit, hogy biztos legyen a nyereség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.