BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiányzott az amerikai iránymutatás a börzékről

Nem volt különösebb mozgás tegnap az európai piacokon, a vezető indexek vegyesen teljesítettek. Nem érkezett iránymutatás a tengerentúlról sem: az amerikai börzék nemzeti ünnep miatt zárva voltak. A távol-keleti piacok gyengén teljesítettek, Hongkong, Tokió, illetve Sanghaj is mínuszban zárta a napot, a rossz hangulat oka az újabb észak-koreai rakétateszt lehetett. Itthon a vezető tőzsdeindex, a BUX egész nap enyhén emelkedett, végül 0,31 százalékos pluszban,

34 889 ponton zárta a kereskedést. A forgalom átlag alatti, 6,9 milliárd forint volt. A vezető papírok vegyesen teljesítettek: a Mol stagnált, az OTP 1 százalékkal emelkedett, a Richter és a Magyar Telekom 0,16, illetve 0,43 százalékot veszített értékéből. A nap nyertese tegnap is a Konzum és az Opimus volt, a két részvény 20, illetve 15 százalékkal drágult. A Mol tegnap közölte júniusi árrésadatait: a vállalat hordónként 6,2 dollárnyi finomítói marzsról, valamint 567,6 euró tonnánkénti petrolkémiai árrésről adott számot. A BIF tegnap jelentette be, hogy az FHB Kereskedelmi Bank eladta a társaságban meglévő 10 százalékos részesedését.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.