BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tetemes adóterhet dob le a válláról a Google

Hiába követeltek a franciák a Google anyacégén, az Alphabeten 1,1 milliárd euró adóhátralékot, a bíróság szerint nem történt jogsértés. Az Alphabet 2005 és 2010 között Franciaországban nyújtott szolgáltatásokat, döntően hirdetéseket szervezett, ám az ott keletkezett bevételeit írországi fiókcégéhez, Dublinba irányította át. A recept nem egyedi, a keresőóriásnak bevett szokása volt Európában, hogy a minimális, gyakorlatilag személyre szabott adókulccsal és kedvezményekkel kecsegtető Írországba csatornázza a bevételeit. A praktika ellen az Európai Unió újabban határozottan fellép, és egységes mederbe szeretné terelni az adóoptimalizálást mesterfokon űző technológiai óriáscégek, így a Google, az

Apple és a Facebook adóztatását. Az Alphabet 700 főt foglalkoztat Franciaországban legálisan, utánuk minden kötelezettségét teljesíti. Ez azonban eltörpül az AdWords platformon keresztül francia megrendelőktől felvett milliárdos hirdetési bevételek mellett, amelyek Írországba kerültek. Azaz a szolgáltatás „helyszíne” Írország, még ha a megrendelő Franciaországból érkezett is. A francia adóhatóság viszont arra hivatkozva követelte az 1,1 milliárdos adót, hogy az az ottani 700 alkalmazott munkájának az eredménye. Ítéletében azonban a bíróság úgy értékelte, hogy az ír leány nem rendelkezett stabil franciaországi jelenléttel, s azt nem is vizsgálta, hogy a 700 Alphabet-dolgozó valójában mivel töltötte a munkaidejét, honnan s kitől kapta az instrukciókat.

A költségvetésért felelős francia miniszter, Gérald Darmanin közleményben jelezte, hogy a felperes adóhivatal minden bizonnyal fellebbezni fog az ítélet ellen, egyrészt annak anyagi, másrészt erkölcsi súlya miatt. Hozzátette: a digitális gazdaság szereplőinek fair adóztatása is ezt követeli meg tőlük. Az Alphabet közleményben üdvözölte az ítéletet, amely azt igazolja, hogy jogszerűen jártak el. Emellett hangsúlyozták Franciaország melletti hosszú távú elkötelezettségüket.

Az Alphabet megkönnyebbülése nem véletlen: ha hatályban marad az elsőfokú ítélet, azzal megspórol 1,1 milliárd eurót. Igaz, fizetnie így is kell, hiszen az Európai Bizottság júniusban a Google Shopping ár-összehasonlító szolgáltatását „elmeszelte”, mert az a saját ügyfeleinek termékeit dobta ki elsőnek a találatok között. Emiatt 2,7 milliárd dolláros bírságot róttak ki a Google-ra, amelynek még a hozzá tartozó Android platform kizárólagosságára épülő terjesztési technikája miatt is felelnie kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.