BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növekszik a nyomás az árfolyamgátból kikerülőkön

Az árfolyamgát fokozatos kifutása miatt 59 ezer érintett ügyfélnek átlagosan 7 ezer forinttal emelkedik a havi törlesztőrészlete – mondta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője a köztévében. A különbözet abból adódik, hogy a forintosítás után a korábban az árfolyamgátba belépett ügyfeleknek a szerződésmódosítást követően öt évig lehetőséget kellett biztosítani arra, hogy továbbra is olyan törlesztést fizessenek, melyet az árfolyamgátnál meghatározott 180 forintos árfolyammal számoltak ki. A jogszabály úgy rendelkezett tehát, hogy esetükben a forintosítás utáni törlesztőrészlet nem lehet magasabb, mint az azt megelőző utolsó hónap (2015. január) törlesztőrészlete. Eközben a forintosítás a svájci frank esetében 256 forinton történt, így az elmúlt 2,5 évben az érintetteknél ismét különbözet keletkezett, amit a bankok gyűjtőszámlán vezettek.

Az MNB adatai szerint az 59 ezer ügyfélből 13 ezernek legfeljebb 1000 forinttal nő a törlesztőrészlete, ugyanakkor az ügyfelek 5 százalékánál – kevesebb mint 3000 ügyfélnél – a törlesztőrészlet emelkedése miatt a futamidő hosszabbításával is számolni kell. Erre akkor kerül sor, ha az ügyfél által fizetendő törlesztőrészlet a forintosításkor meghatározott törlesztésnél 15 százalékkal magasabb lenne – a szabályozás csak ekkora emelést tesz lehetővé. Az ebben érintett adósok közül mindössze 5 százalék – nagyjából 150 adós – az, akinél az árfolyamgátas szerződés kifutása miatt öt évnél hosszabb idővel hosszabbodik meg a törlesztés.

Az árfolyamgát bevezetése után az ügyfelek – az árfolyamgát I. szerződéssel együtt – összesen 186 124 szerződést kötöttek, vagyis most mindössze az árfolyamgátasok harmada az, akinek bármilyen többletfizetési kötelezettsége keletkezik. A többieknél a forintosítás nyomán vagy azt követően megszűnt a hitel, illetve – bár erről nincs adat – vélhetően sokan vállalták azt, hogy a forintosítás után nem az árfolyamgát révén meghatározott törlesztést, hanem a magasabb összegű fizetést választják – így jobban csökkentve a fennálló tőketartozást.

Nyitva áll a lehetőség az árfolyamgát-szerződések lejárta után is, hogy az ügyfelek korábbi lakáshitelüket olcsóbbra cseréljék – erre jó alkalmat teremt a felügyeleti szóvivő szerint a minősített fogyasztóbarát lakáshitel, amelyet immár öt bank és a takarékszövetkezeti szektor is nyújthat. Binder István felhívta a figyelmet arra, hogy közülük kettőnél már elindult az értékesítés, a további hitelintézeteknél pedig a következő hetekben, legkésőbb szeptemberben kezdődik majd.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.