BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tizenhat havi csúcsán a kakaó ára

Tonnánkénti 2471 dollárra drágult a kakaó kedden, ez 16 hónapos csúcsot jelent. Utoljára 2016. november elején jegyezték hasonló szinteken a kakaót az árupiacokon, akkor épp egyéves zuhanáson volt túl a kurzus. Az elmúlt bő egy évben zömmel az 1900–2100-as sávban oldalazott az ár.

„Több ok együttesen vezetett az ár folyamatos növekedéséhez. Egyrészt a csokoládéiparban egyre nő a kereslet a magasabb kakaóvaj-tartalmú prémiumtermékek iránt, másrészt a világ kakaóbabtermésének döntő hányadát adó Elefántcsontparton és Ghánában nem igazolódtak be a nagy és jó minőségű termésről szóló várakozások” – mondta a Világgazdaságnak Prohászka Ottó, a holland kakaópor legnagyobb hazai forgalmazója, a Tutti Élelmiszeripari Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Alapesetben a kakaóbabnak el kellene érnie a 45–58 százalékos zsírtartalmat. Ez alatt a kakaóporgyártás már veszteséges. Nyugat-Afrikában az elmúlt hónapokban kevés eső volt, ezért lett gyengébb a termés, ami egyből magával hozta a felvásárlási árak csökkenését. „Ez már olyan méreteket öltött, hogy sok gazda meg sem próbálkozik a termés értékesítésével. Közben fogynak a korábban elraktározott nyugat-afrikai készletek. Mindemellett a kozmetikai ipar felől is egyre nő az igény a magas minőségű kakaóvaj iránt” – tette hozzá Prohászka. A prémiumkrémekben az egyik legdrágább kakaóvajat használják alapanyagnak, kiváltva például a gyengébb minőségű pálmazsírt.

„A kakaó árával kapcsolatos kilátások nem a legjobbak. A legnagyobb kakaóexportőrnek számító Elefántcsontparton az október–márciusi időszakban 1,32 millió tonnás lesz csak a betakarított mennyiség a korábban várt 1,45 millió helyett. Tavaly 1,5 millió tonnával rekordot állítottak fel. A fő betakarítási szezonnak számító október–decemberi időszakon túl vagyunk, ezután indult be az árupiaci drágulás. Nemsokára kezdődik a második legjelentősebb betakarítási időszak, a március–májusi, de nem várható trendforduló. Őszig lassú áremelkedésre lehet számítani” – hangsúlyozta Prohászka Ottó, aki szerint a drágulást hajtja a kínai fogyasztási szokások átalakulása is. Kínában évi 3-5 százalékkal nő a felhasználás, és erős fizetőképes kereslet van a prémiumtermékekre is.

Kihűlt a kávépiac

A kakaóval ellentétben a kávé piacán nincsenek jelentős mozgások, az ár már három éve a fontonkénti (0,45 kilogramm) 1,2–1,5 dollár, azaz 300–380 forintos sávban mozog. Lefelé 2015 második felében és 2016 elején tört ki a kurzus, de csak 1,14 dollárig esett, felfelé pedig 2016 novemberében, akkor 1,71 dollár volt a lokális csúcs. Ősztől kisebb kilengésekkel csökken a kurzus, amely 1,41-ról 1,21-ra csúszott le.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.