BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Teslánál olcsóbb legyen

A német járműiparnak „milliárdokban mérve két számjegyű” összeget kell befektetnie az elektromos autók gyártásába, mert csak így tarthatja a lépést a globális versenytársakkal – mondta egy hétfői interjúban Peter Altmaier gazdasági miniszter. Sokat kell költeni az akkumulátorok fejlesztésére is, mert azzal jól lehet keresni. „Ellenkező esetben el kell fogadnunk, hogy a hozzáadott érték nagy része Ázsiában vagy az Egyesült Államokban keletkezhet” – nyilatkozta a miniszter a Bildnek. A német kormány azt tervezi, hogy adókedvezménnyel élénkíti az elektromosautó-vásárlást, és mintegy 100 ezer új töltőállomást hoz létre országszerte. Emellett anyagilag szándékoznak támogatni az önműködő autók fejlesztését, valamint a német akkumulátorgyártást.

A gazdasági miniszter szerint a német autógyártóknak olyan modellt kell kifejleszteniük, amely hatótávolság szempontjából megközelíti a Teslát, de annál olcsóbb, és ki kell dolgozniuk a vezető nélküli

autók működtetéséhez szükséges technológiát. „Az első biztonságos önvezető autónak német technológiával kell működnie” – jelentette ki Peter Altmaier.

Ezzel kapcsolatban a Reuters hírügynökség emlékeztetett, hogy a mintegy 800 ezer embert foglalkoztató német autóipar a 2015-ben kirobbant dízelválság óta küszködik a bizalom visszaszerzésével. Angela Merkel kancellár múlt héten megismételte: mindent megtesz azért, hogy ne tiltsák ki a városokból a dízelautókat. A vásárlói aggodalmak mindenesetre egyértelműen jelentkeznek a piacon: a dízelautók részaránya a januári 33,4 százalékról februárban 18 százalékra esett vissza, márciusban pedig újabb 15 százalékkal zsugorodott a piac.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.