Az idei meggy-, alma- és borszőlőpiaci anomáliák is megmutatták, hogy ha a termelők egyedül próbálják eladni az árujukat, kudarcra vannak ítélve, az összefogás viszont eredményekkel járhat – mondta Nagy István agrárminiszter a Hangya Szövetkezeti Együttműködés konferenciáján. A tárcavezető szerint ezért a Hangya-mozgalomnak nemcsak a most ünneplésre alkalmat adó 120 éves múltja van, hanem ennél hosszabb távú jövője is.
Nagy István előadásában kijelentette, hogy most nem a funkciójának megfelelően működik a vidék, hiszen éppen elveszíteni készül az önellátási képességét. Ezt a folyamatot vissza kell fordítani, az önellátás képessége ugyanis termelői együttműködésben gazdasági előnnyé válhat. Fontos azonban megteremteni a piacra jutási képességet, mert egy-egy termelő képtelen egy óriás-nagykereskedelmi láncba beszállítani, de többen összefogva már képesek, és együtt erőt is fel tudnak mutatni.
Ma huszonöt termelői csoport működik Magyarországon, de 2015 vége óta több mint száz újonnan alakult, több ezer taggal rendelkező szövetkezet kérte az elismerését termelői csoportként. Ez a szám még mindig alacsony – tette hozzá. Az egy termelői csoportnak öt évre adható 150 millió forintos támogatásról Nagy István elmondta: eddig zömében rosszul használták fel, mert egyszerűen csak szétosztották a tagok között, holott annak az a funkciója, hogy kialakítsák azt az együttműködési formát, amelyben a hatodik évtől már eltartja magát a termelői csoport.
Egy termelői csoport
150
millió forintos támogatást kaphat öt évre
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.