BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymilliárd forintot spórol a hazai egészségügynek egyetlen kamion

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Évente egymilliárd forintot takarít meg a hazai egészségügy azzal a szűrőkamionnal, amely már kilencedik éve járja Magyarországot, a projektet 2030-ig meghosszabbítják – mondta a Világgazdaságnak Dankovics Gergely, Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának prog­ram­igazgatója.

A kamionban több mint 250 millió forintot érő berendezés van, és évente 200-250 millió forinttal támogatják a szűrőbusz működését azok a stratégiai partnerek, amelyek főként az élelmiszer-, a gyógyszer-, az építő- és az autóiparból kerülnek ki. A kamion fenntartása 300-400 millió forintba kerül évente, a program humanitárius jellegű, vagyis tajkártya nélkül is bárkit fogadnak – tette hozzá a programigazgató. Magyarországon évente kétszáz helyszínen érhetők el az egészségvédelmi szűrővizsgálatok, tavaly több mint 846 ezren vettek részt a programban, 2010 óta pedig több mint hétmillió szűrést végeztek el.

A kilenc év statisztikai adatai alapján elmondható, hogy a vizsgálatokon részt vevők több mint fele a kiemelt kockázatú csoportba tartozik, például a nők mindössze 28, a férfiak 11 százalékánál mértek ideális vérnyomást. A szűrésben szív- és érrendszeri vizsgálatot, szemészeti, hallásvizsgálatot, labor- és bőrgyógyászati vizsgálatot, vastagbéldaganat- és IBS-rizikó-felmérést is végeznek. A kamionos szűrésen részt vevők 43 százaléka anyagcsere-betegségben, minden ötödik középkorú pedig vastagbéldaganatban lehet érintett.

Új vizsgálatok is indulnak

Idén megújult a kamion teljes tüdőgyógyászati blokkja, és több mint tízmillió forintot érő testanalízis-készülékkel is bővült a géppark, amit teljes egészében az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja finanszírozott. Idén a gyermekek egészségére fókuszál a program, a 74 szakmai szervezet által összeállított 37-féle szűrővizsgálatot a speciális szűrőkamionban végzik. | vg

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.