BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Irány a trieszti kikötő!

Két olyan szándéknyilatkozatot írt alá az ÖBB és a Trieszti Szabadkikötő (Free Port Trieste) vezetése, amely az osztrák állami vasúttársaság és az olaszországi, adriai-tengeri létesítmény közötti áruforgalom növelését célozza. Trieszt már a Monarchia idejében is fő tengeri áruátrakodó hely volt. Tavaly ismét az egyik legjelentősebb kikötővé vált Ausztria számára, az olaszországiak közül pedig a legnagyobb súlyúvá az ÖBB közleménye szerint.

A kikötőben 2018-ban 62,7 millió tonna árut rakodtak, a sínjeire tízezer vasúti szerelvény érkezett, és a vonatok száma az idén 10 százalékkal nőhet. A kikötő nagyon sokat költött a növekedésére az elmúlt években, részben infrastruktúra-

kapacitásai bővítésére és modern eszközök beszerzésére.

A Trieszti Szabadkikötő az ÖBB, Ausztria, de egész Európa számára is csaknem huszonöt éve a fő áruelosztó központok egyike. Vasúti kapacitásainak 45 százalékát az ausztriai csoport köti le, ezzel az ÖBB ott piacvezető. „Trieszt jó példája a különböző szállítási módok hatékony kapcsolódásának. A teherhajók és az áruszállító vonatok a kikötőben optimális szállítási láncot alkotnak” – mutatott rá Andreas Mattha, az ÖBB Holding AG vezérigazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.