Az Orosz Vasutak (RZSD) tavaly az energiahatékonysági intézkedéseknek köszönhetően 3,4 milliárd rubelt (mintegy 14,4 milliárd forintot) takarított meg. Ezzel tevékenységének energiaigényessége a 2017-es értékhez képest 0,9 százalékkal, a 2015-öshöz képest pedig 8,2 százalékkal javult. Az elmúlt évben nettó tízezer tonnakilométernyi fuvarozáshoz 66,2 kilogramm szabvány üzemanyagot kellett felhasználnia. A társaság egyúttal túllépte a Szövetségi Tarifahatóság által előírt energiahatékonyság-javítási mértéket is, amely csak 0,7 százalék lett volna 2015 és 2017 között.
A társaság közleménye hivatkozik a Nemzetközi Energiaügynökség adatára, amely szerint a világon az RZSD-nek van a leghatékonyabb vasúti árufuvarozó rendszere. Tavaly az RZSD által továbbított áru 86,5 százalékát elektromos mozdonyok vontatták, az arány 1 százalékos növekedés az előző évihez képest.
A legeredményesebb, 1,14 milliárd rubeles megtakarítást hozó intézkedés a szerelvények kezelése (összeállítása) terén történt, ennek köszönhetően a mozdonyoknak a korábbinál lényegesen rövidebb időt kell a fűtött helyiségben tölteniük, indulásra várva. További bő egymilliárdot hozott a gördülőállomány állapotának javítása és az, hogy a legjobb mozdonyokat a fő, összesen 47,6 ezer kilométernyi szállítási útvonalakon vetették be, ennek révén pedig mód nyílt az energiafelhasználás optimalizálását segítő menetrendek összeállítására.
A társaság
14,4
milliárd forintnyi energiát takarított meg
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.