Világgazdaság

Kevesebb mint hétszáz férőhellyel bővültek a bölcsődék

A KSH tanulmánya rámutat, hogy a 2017-ben meghirdetett bölcsődefejlesztési program lassan halad, és a kisebb kapacitású intézménytípusok még mindig alacsony férőhelyszámmal kínálnak elhelyezési lehetőséget a kisgyermekeseknek.

Tavaly május végéig egy év alatt 694-gyel nőtt a férőhelyek száma a kisgyermekek napközbeni ellátására szakosodott intézményekben, a zsúfoltság miatt Budapesten minden negyedik jelentkezőt elutasították – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. A bölcsődei ellátáson belül legdinamikusabban a minibölcsődék gyarapodtak.

A hagyományos bölcsődei ellátást nyújtók körében létesült 608 új férőhely bőven ellensúlyozta a családi bölcsődék 182 férőhelyes csökkenését. Míg 2017-ben 46 475 férőhely volt a különböző bölcsődei ellátási formákban, 2018-ban már 47 169.

Tavaly 44,5 ezer kisgyerek napközbeni ellátását 765 bölcsőde, 85 minibölcsőde, 927 családi bölcsőde és nyolc munkahelyi bölcsőde biztosította – összegezte a KSH. Az elemzés szerint a 2017-ben meghirdetett bölcsődefejlesztési program – mely szerint minden olyan településen gondoskodni kell ellátásról, ahol negyvennél több három év alatti gyermek él, vagy legalább öt gyerek szülei igénylik az ellátást – lassan halad, és a kisebb kapacitású intézmények még mindig alacsony férőhelyszámmal kínálnak elhelyezési lehetőséget. A jogszabály először 2018 végéig adott lehetőséget a bölcsődefejlesztésekre, de a határidőt két évvel meghosszabbították.

Tavaly újonnan az országban csaknem 32 ezer gyermeket vettek fel bölcsődékbe. Az ellátórendszer kapacitása és az igények közötti területi egyenlőtlenséget mutatja, hogy az elutasítások mellett a működő férőhelyek száma országosan 2592-vel meghaladta a beíratott gyermekek számát. A helyhiány miatt elutasított 2934 gyermek közül 918 gyerek fővárosi volt, de a keleti régiók ellátási problémáira utal, hogy az elutasított jelentkezők 39 százaléka ott élt.

A KSH kiemeli: a végrehajtott intézkedések hatása érzékelhető, az új intézmények létesítése, a bölcsődék férőhelybővítése és a pályázati lehetőségek jelentősen megnövelték a rendelkezésre álló kapacitásokat, s az átalakulás második évében is a lassú növekedés volt jellemző.

Magyarországon a tervek szerint három éven belül 60 ezerre bővítik a bölcsődei férőhelyek számát. A tavaly ősszel meghirdetett, hazai forrásból finanszírozott bölcsődefejlesztési program keretében az önkormányzatok egészen 2020 tavaszáig nyújthatnak be pályázatot, a költségvetés 4,5 milliárd forintot különített el erre a célra. Az év elején már 14 település részesült összesen 1,4 milliárd forint támogatásban, ebből csaknem 300 új bölcsődei férőhely jön létre.

kisgyermek férőhely bölcsöde
Ezek is érdekelhetik