BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megegyezett a kártérítésről a Mol és a Lukoil

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Egyezségre jutott az orosz Lukoil az ügyfeleivel a tavasszal a Barátság vezetékbe került jelentős mennyiségű, klórral szennyezett kőolaj ügyében fizetendő kártérítésről – közölte a Reuters hírügynökséggel Vagit Alekperov, a Lukoil vezérigazgatója. Mint hozzátette, hamarosan háromoldalú megállapodás születhet a magyar olajtársaság, a Mol, annak legnagyobb beszállítója, vagyis a Lukoil, valamint az olajvezetéket üzemeltető Transznyeft között. Konkrét számokkal a vezérigazgató nem szolgált, a Portfolio számításai szerint a hordónkénti 15 dolláros kompenzáció összesen 11 millió dollár bevételt hozhat a Mol konyhájára.

A Vlagyimir Putyin elnököt szaúd-arábiai látogatására elkísérő Alekperov újságírók előtt kifejtette, hogy terveik szerint a jövőben stabilizálnák a Molnak szállított 300-500 ezer tonnás havi mennyiséget. Az olajszennyezés miatt rövid időszakra előállt készlethiány miatt több térségbeli olajipari szereplő előnyt szerzett, hiszen így a második negyedévben magasabb marzsokkal dolgoztak. Amint azt a Világgazdaság is megírta, az áprilisi szennyezés, amely a visegrádi térség több olajvállalatát érintette, az orosz Kommerszant szerint akár 43 milliárd rubeljébe, vagyis mintegy 200 milliárd forintjába kerülhet az olajvezetéket üzemeltető Transznyeft vállalatnak, a kártérítést készpénzben fizethetik ki az érintetteknek. A TASZSZ orosz hírügynökség információi szerint tizenhárom embert gyanúsítanak az olajszennyezés ügyében, köztük kisebb olajvállalatok tulajdonosait és vezető beosztású dolgozóit, valamint a Transznyeft olajvezeték-üzemeltető vállalat alkalmazottait.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.