BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több fronton dolgoznak a jövőn

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A vállalkozások fejlesztésére, a munkavállalók és a vállalkozók tudásának bővítésére, valamint az adóék gyorsabb csökkentésére van szükség – mondta a Világgazdaságnak Perlusz László, a VOSZ főtitkára.

Érdekképviseleti szempontból továbbra is a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképessége áll a középpontban, hiszen ők alkotják a gazdaság gerincét, a foglalkoztatás több mint 70 százalékát és a GDP majdnem felét is ők termelik ki – mondta

a Világgazdaságnak Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, aki szerint a termelékenység növekedése az elmúlt években csak alacsony bázison gyorsult, továbbra is elmarad a válság előtti mértéktől és az európai uniós szinttől, de még a közvetlen versenytárs országokétól is. „A határozottan megindult fejődést – amely a foglalkoztatáspolitikai intézkedéseknek és a konjunkturális helyzetnek egyaránt köszönhető – természetesen örömmel üdvözöljük! A foglalkoztatás jelentősen nőtt, amivel párhuzamosan csökkent a munkanélküliség, mindez pedig a munkaintenzív termelésnövekedésnek kedvezett” – mondta a főtitkár. Szerinte mára a munkába bevonható inaktívak száma csökkent, és a különböző, még meglévő munkaerő-tartalékok aktivizálására tett intézkedések – nyugdíjasok, kismamák bevonása a termelésbe – ellenére nem bővíthető tovább lényegesen a foglalkoztatás. Ezért elengedhetetlen a termelékenység további növelése, de ebben az elmúlt időszakban – az említett kedvező tendenciák ellenére – sajnos még nem sikerült szintet lépni. „Ez korlátozza a jövedelmi felzárkózás lehetőségét, ezért a jövőben a VOSZ mindent meg fog tenni, hogy a termelékenység és a versenyképesség feltételei tovább javuljanak” – hangsúlyozta Perlusz László. Kifejtette, a vállalkozásokat érintő adóékkel is hasonló a helyzet, mint a termelékenységgel: javul, csökken a mértéke, de még mindig magas, és még mindig kedvezőtlenebb a versenytárs országokénál. Vagyis alacsony termelékenység találkozik magas állami elvonási szinttel. Ebben a tekintetben a főtitkár szerint mihamarabbi lépések kellenek, szerinte a vállalkozások fejlesztésére – például a technológia, a tudástranszfer vagy a k+f+i beruházá­-

sok –, a munkavállalók és a vállalkozók korszerű, a negyedik ipari forradalomnak megfelelő tudásának bővítésére – digitális írástudás – és az adóék gyorsabb csökkentésére van szükség. „A VOSZ erre törekszik a tárgyalásai során, ennek érdekében fejtjük ki tevékenységünket és fejlesztjük szolgáltatásainkat” – hangsúlyozta Perlusz László.

Az idei évről a főtitkár elmondta: 2019 elején megjelent a magyar kormány versenyképességi programja – Program a versenyképesebb Magyarországért –, valamint a Magyar Nemzeti Bank 330 pontos javaslatcsomagja, amelynek céljai összhangban állnak a VOSZ által kitűzött irányokkal. „Abba beépítették a tavaly ősszel megkezdett egyeztetések során kialakított szövetségi stratégia nagy részét, például a versenyszféra vállalatainak versenyképesebbé tételét, a versenyképesség javítását – adminisztrációcsökkentés, adókönnyítések, adócsökkentési prog­-

ram –, az adóék folyamatos csökkentési programját. A hatéves bérmegállapodás folytatását a kormány alapvető értéknek tekinti, és a keresletvezérelt és a digitális forradalomnak megfelelő szakképzés irányába történt elmozdulás” – hangsúlyozta Perlusz László. Beszámolója szerint a tavaszi–nyári időszakban is folytatta a szervezet az egyeztetéseket az Innovációs és Technológiai Minisztériummal és a Pénzügyminisztériummal a vállalkozások adminisztrációs és adózási terheinek csökkentését és a vállalkozói környezet javítását tartalmazó javaslatcsomagjukban megfogalmazottak szerint. A szövetség május 14-én tartotta éves rendes közgyűlését, amely megállapította, hogy az elmúlt időszakban az érdekképviseleti munkában, a Széchenyi Kártya Programban és a kulturális misszióban is sikereket értek el. A VOSZ küldöttgyűlése megerősítette a szervezet programját, amely stabil gazdaságpolitikát és versenypiaci esélyeket, az állami bürokrácia hatékonyabbá tételét és racionalizálását, a tudásalapú gazdaságra való átmenet összehangolt támogatását, valamint a társadalmi párbeszéd fontosságát tartalmazza.

A szervezet a nemzetközi kapcsolatait tekintve is aktívnak mutatkozott: az OECD üzleti tanácsadó testületében, a BIAC-ban egyre jobban elismerték, csatlakozott a Kínai Selyemút Üzleti Tanácshoz, és megalapította a Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Szövetségek Nemzeti Fórumát. Az utóbbival kapcsolatban Perlusz László kiemelte: az ahhoz csatlakozó 19 szervezet teljes körű önállóságát tiszteletben tartva hozta létre a VOSZ elnöksége. Ezen túlmenően a főtitkár fontosnak tartotta kiemelni a Széchenyi Kártya Programot mint a rendszerváltást követő időszak messze legsikeresebb – legnagyobb vállalkozói tömeget elérő – finanszírozási programját. Ez folytatódott 2019-ben is, a KAVOSZ Zrt. által működtetett hitelezési rendszert magyar mikro-, kis- és középvállalkozások tízezrei használják a fennmaradásukhoz, bővülésükhöz és fejlődésükhöz. Ennek révén az idén is 250 milliárd forint nagyságrendű forrás került a vállalkozói szektorba, a hitelezést a programhoz csatlakozó kereskedelmi bankok – a VOSZ együttműködő partnerei – a saját forrásaikból biztosítják. Így ez a gazdaságélénkítő eszköz piaci alapon működik, és nem terheli az állami forrásokat – hangsúlyozta Perlusz László.

Végül a főtitkár a VOSZ jövője kapcsán kifejtette, folytatni kell a megkezdett munkát, továbbra is a versenyképesség és a termelékenység, a tudásalapú gazdaság áll a szervezet tevékenységének fókuszában. A szervezet folytatná a Pénzügyminisztériummal és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal megkezdett, adminisztráció- és adócsökkentésről szóló egyeztetéseket. „Célunk tehát az eddigi program továbbfejlesztése, egyes elemek gyorsítása és finomhangolása” – összegezte Perlusz László.

A foglalkoztatás több mint

70

százalékát a kkv-k adják

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.