Hetventonnányi orvosi felszerelés landolt Ferihegyen
K. R. | Közel 70 tonnányi orvosi eszköz és egészségügyi védőfelszerelés érkezett repülőn Budapestre tegnap. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Semmelweis Egyetem (SE) közös beszerzésének részét képező újabb szállítmány több mint hárommillió szájmaszkot, 86 lélegeztetőgépet, százezer védőruhát, százezer pár kesztyűt és százezer tesztet tartalmazott. Az eszközök beszerzését az ITM megbízása alapján az SE bonyolította le, gyors leszállításukat a magyar és a kínai szervezetek, hatóságok és vállalatok szoros együttműködése tette lehetővé. A létfontosságú termékeket hazai egészségügyi intézmények használhatják fel az orvosok, ápolók védelmére, az ellátásra szoruló betegek kezelésére – írta az ITM. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök még hétfőn az Országgyűlésben elmondta, hogy óriási egészségügyi védőfelszerelési tételeket kötöttek le keleten, amelyek folyamatosan érkeznek, több mint tíz repülőgépnyi szállítmányt várnak. Az operatív törzs tájékoztatóján Lakatos Tibor ezredes elmondta: az eszközök utánpótlása, az újak beszerzése folyamatos, a jelenlegi készletek és a tervezett beszerzések biztosítják a megfelelő mennyiségű védőeszközt az egészségügyi dolgozóknak és azoknak, akik közvetlen érintkezésbe kerülhetnek fertőzöttekkel. Arra a kérdésre, hogy kik kapják a frissen érkezett hárommillió maszkot, úgy felelt: a legfontosabb most az egészségügyi dolgozók egészségének védelme, ezért először őket látják el védőeszközzel, majd azokat a rendőröket, katasztrófavédelmi dolgozókat és katonákat, akik például járványügyi hatósági ellenőrzéseket végeznek vagy a határátkelőhelyeket felügyelik.
Elhangzott az is, hogy átalakítják a háziorvosi alapellátást, és külön ellátóegységeket alakítanak ki az akut légúti megbetegedésben szenvedőknek. Müller Cecília országos tiszti főorvos hozzátette: a minden más panasszal háziorvoshoz fordulók részére egy másik egységet hoznak létre, így őket fizikailag is elkülönítik a légúti megbetegedésben szenvedőktől. Az új típusú ellátási formát a tervek szerint egy héten belül bevezetik. Az intézkedés okaként Müller Cecília az orvosok és betegek, valamint a betegek egymás közötti kontaktusának csökkentését jelölte meg.
Eközben Karácsony Gergely főpolgármester levélben fordult a fővárosi kórházak vezetőihez, hogy írják össze, kik azok az egészségügyi dolgozók, akiknek a munkájában segítséget nyújtana az ingyenes parkolás. Az engedélyeket az összegyűjtött forgalmi rendszámok alapján a Fővárosi Önkormányzat a kerületekkel együttműködve adja majd ki.
A szállítmány
86
lélegeztetőgépet is tartalmazott


